Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Valótlan hirdetéssel csábít a BKV

Szinte már álomfizetéssel csábító hirdetést adott fel a minap a BKV: 400 ezres fizetésért csalogatja a sofőröket a céghez. Trolibuszvezetőket keresnek ezért a kecsegtető fizetésért, ám mindezért igen szigorú szabályoknak kell megfelelni, és nem ritkák a büntetések sem – írja a Bors.

A lap kiemeli: ez semmiképp sem a valóság, ha sofőrként dolgozik valaki a BKV-nál, ráadásul a hirdetés is ellentmondásokba ütközik: 1300 forintos órabért ajánlanak.

„Ez szinte lehetetlen egy új dolgozónak. Én decemberben 210 órát vezettem, ám így sem lett a fizetésem bruttó 400 ezer forint. Ahogyan gondok vannak a beígért emeléssel is, az ugyanis egy felzárkóztató emelés lesz, ez azt jelenti, hogy aki régebben ott van, kevesebb pluszt kap majd” – nyilatkozta egy régóta a cégnél dolgozó, névtelenséget kérő sofőr.

A BKV-nál szinte kötelező vállalni éves szinten minimum 200 túlórát, a sofőrök így havi szinten akár plusz 50 órát is dolgoznak. Ez azt is jelentheti, hogy napokon át több mint 10 órán át vezetnek.

A közlekedési társaság részletesen meghatározza a szabályokat, amik megszegése esetén súlyos összegeket – már egy esetnél is 10-15 ezer forintot is – levonhatnak a sofőrök fizetéséből. Ilyenek egy stoptáblánál megállás vagy gyorshajtás. Vagy ha veszélyben a menetidő betartása és egy megálló felé rohanó utast meg kellene várni.

Ezek még érthetőek is lennének, ám nem a KRESZ alapján kell gondolkodni, hanem még annál is szigorúbb rendszerben. Az utasok életét is megkeserítő dolgok is felmerülnek: beszélgetés tiltása, menetrend betartása, utaselhagyás, korai ajtónyitás, -zárás.

„Szeretnénk elérni a kollektív szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon azt is, hogy ne a BKK ellenőrizze a dolgozókat, és ezáltal ne büntesse a sofőröket fizetés­elvonással. Egyáltalán nem veszik figyelembe az emberi tényezőket, van, hogy a szigorú szabályok miatt mosdóba sem tudnának elmenni a sofőrök. Túlhajszoltak a vezetők, és akár 20-50 pluszórát kell vállalniuk havonta” – mondta Nemes Gábor. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke hozzátette: 2012 előtt még kötelező volt az, hogy a munkaidőben 15 százaléknyi pihenőidőt kellett tartani, ezt kellene visszaállítani.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×