Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Döntöttek az elszabadult villamos vezetőjének ügyében

A szegeden 2014-ben történt esetben egy villamos a járművezető figyelmetlensége és egy műszaki hiba miatt 700 métert robogott a városban sofőr nélkül.

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a Szegedi Járásbíróság a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétségének vádja alól hétfőn azt a villamosvezetőt, akinek járműve elszabadulva csaknem 700 métert tett meg a forgalomban 2014 nyarán.

A bíróság megállapította, hogy a villamosvezető a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértést elkövette. A történtek óta már több mint két év eltelt, így a szabálysértés elévült.

A vádirat szerint a jelenleg 49 éves nő 2014. augusztus 26-án reggel 7 órakor hajtott ki a szegedi Pulcz utcai kocsiszínből egy Tatra típusú villamossal. A remízből kiállva a vezető a villamos menetkapcsolóját nullás állásba helyezte, de az előírások ellenére az irányváltó kapcsolót nem állította át, és az áramkört megszakító kulcsot sem vette magához.

Leszállt, hogy a váltót kézzel átállítsa, közben azonban véletlenül egyes fokozatba tette a menetkapcsolót, így a villamos elindult. A vezető a jármű mellett futva próbálta kinyitni a bezáródó ajtót, de nem sikerült neki, így a villamos kihajtott az utcára, ahol a nagy sebesség miatt letört az áramszedője. A jármű egy forgalmas csomóponton, piros jelzésnél áthaladva mintegy 700 métert tett meg, végül a Kossuth Lajos sugárúton, egy peron mellett megállt.

A történtek után indult eljárás során a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakemberei rekonstruálni tudták a helyzetet, és kiderült, a villamos elindulását a járművezető figyelmetlensége mellett egy műszaki hiba tette lehetővé.

A bíróság ügyészi indítványra mentette fel a vádlottat, mivel jogszabályváltozás következményeként a villamosközlekedés a korábbiakkal ellentétben nem vasúti üzem, a történtek pedig a közúti közlekedésre vonatkozó rendelkezések alapján - mivel személyi sérülés nem történt - szabálysértésnek minősülnek.

Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×