Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Már reagált pár szóra a kómában lévő sérült magyar lány

Pénteken megoperálták Burkus Vanesszát. A lány azóta már reagált barátja hangjára.

Burkus Vanessza csigolyáját pénteken operálták a szegedi idegsebészeti klinikán. A sikeres műtét után lekerülhetett az az eszköz, amely rögzítette a fejét. Ha a 19 éves lány teljesen visszanyeri a tudatát, akkor megkezdődhet az évekig tartó rehabilitációja – írta a Délmagyar.

A szülei hangjára egyelőre nem, de barátjáéra már reagált: ránézett és megszorította a kezét. Ez azt jelenti, hogy nincs teljesen kómában - az orvosok tesztelni is fogják a következő időszakban - mondta a lány édesapja.

A család egyébként kártérítési pert indított a bulgáriai balesetért felelős sofőrrel szemben, aki kihallgatásán azt mondta, azért előzött tiltott helyen, mert sietett. 

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
A legnevesebb múzeumokat is átverték a hamis festményekkel – Újraindul a sok éve húzódó per

A legnevesebb múzeumokat is átverték a hamis festményekkel – Újraindul a sok éve húzódó per

Ismét bíróság elé citálják Giuliano Ruffinit, aki, mint az egy évtizeddel ezelőtt kiderült, irányítója volt egy nemzetközi bűnözőcsoportnak, amely összesen mintegy 250 millió dollár értékű hamis képet forgatott meg a műtárgypiacon. A napokban kiszivárgott hírek szerint a hajdani párizsi képkereskedő ellen ejtették a legsúlyosabb vádat, a bűnszövetséget, és most „csak” kereskedelmi csalásért és pénzmosásért vonnák felelősségre. A történet rávilágít arra, hogy napjainkban nem a hamisítványok technikai kiszűrése jelenti a legnagyobb nehézséget, hanem a kétes műtárgyak megnyugtató eredetigazolása okoz gondot a bűntények kutatóinak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×