Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Súlyos karambol a 44-esen: két halott

Ketten meghaltak és hárman megsérültek egy szombat éjszaka történt balesetben a 44-es főúton, Kecskemét és Lakitelek között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

 Árvai Edina tájékoztatása szerint a főút 17-es kilométerénél 23 óra után néhány perccel, eddig tisztázatlan okból két személyautó ütközött össze.

A balesetben az elsődleges információk alapján mindkét jármű vezetője a helyszínen belehalt sérüléseibe. Rajtuk kívül további három sérültje is van a karambolnak - tette hozzá a szóvivő.

Jelezte: a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat a 44-es főút 9-es és 27-es kilométerénél Szentkirály felé terelik.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×