Infostart.hu
eur:
353.46
usd:
309.77
bux:
139193.09
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

A Dunán épülhet meg Európa egyik leghosszabb függőhídja

Európa első öt függőhídja közé kerülhet a két pillér közötti 1120 méteres fesztávolságával.

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) mintegy félmilliárd eurót (2,025 milliárd lej plusz áfa) irányzott elő a híd megtervezésére és kivitelezésére: a társaság szerint ez lesz az utóbbi 27 év legnagyobb összegű infrastrukturális közbeszerzése. A tervezésre másfél, a kivitelezésre pedig három évet szántak a kiírásban, amely magába foglalja a létező úthálózattal összeköttetést teremtő 23 kilométernyi új út megépítését is.

A hídon menetirányonként két-két sáv lesz, magassága az eddigi legmagasabb vízállás szintje felett 38 méter, hogy ne akadályozza a folyami hajózást.

A folyó egy kilométert szinte mindenütt meghaladó szélessége miatt Romániában kevés Duna-híd épült. A csaknem 500 kilométernyi folyami határszakaszon két híd köti össze Romániát Bulgáriával: az 1954-ben épült Giurgiu és Rusze, illetve a 2013-ban megnyitott Calafat és Vidin közötti. Szerbiával a Vaskapu vízerőmű zárógátja teremt közúti összeköttetést a Dunán keresztül.

Dobrudzsát - Románia Fekete-tenger és a Duna közötti keleti részét - jelenleg két közúti híd köti össze az ország többi részével. Románia egyik fő idegenforgalmi látványosságát, a Duna-deltát csak nagy kerülővel (vagy a Brailánál üzemelő komppal) lehet Moldva és Erdély felől gépkocsival megközelíteni.

Az új híd a Duna bal partján lévő két nagyváros - a 180 ezres lakosságú Braila és a tőle alig húsz kilométernyire északra elhelyezkedő negyedmilliós Galati - számára teremti meg a régóta követelt közvetlen összeköttetést Dobrudzsával és a román tengerparttal.

Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×