Infostart.hu
eur:
353.46
usd:
309.77
bux:
139193.09
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Így következett be a súlyos budapesti baleset - rohama volt a kapitánynak

A a 65 éves kapitány epilepsziás rohamot kapott: ám minden erejét összeszedve, elképesztő lélekjelenléttel még vészjelzést adott le, és egy manőverrel a partnak irányította a vízi járművet - írja a Blikk.

A kollégánk végül elvesztette az eszméletét is – mondta Varga Zsolt, a hajót üzemeltető Sailor Kft. kommunikációs igazgatója. – A papírok rendben voltak, a hajóvezetőt a rendőrök meg is szondáztatták. Egyéni felelősséget nem állapítottak meg – árulta el a Blikknek Varga, aki hozzátette: az illető egy 150 fő befogadására képes úgynevezett Moszkva típusú sétahajót vezetett, amelyen a baleset idején 30 ember utazott. Közülük heten könnyebben megsérültek az ütközés során. A sebesülteket tegnap délelőtt már ki is engedték a kórházból. A kapitányt azonban altatják.

A hajót egy idő közben a járműhöz érkező másik hajóvezető vitte tovább.

A hivatásos jogosítványok megszerzéséről szóló szabályzat szerint hivatásos vezetői engedélyt kizárólag 5 év után gyógyultnak számító epilepsziás beteg kaphat, ha pedig alkalmi roham jelentkezik, a jogsi 3 év tünetmentes gyógyszermentesség után adható vissza. Hogy a balesetező kapitány korábban is beteg volt-e, egyelőre nem tudni.

Dr. Kóczán István belgyógyász szerint elképzelhető, hogy a hajóvezető életében először jelentkezett epilepsziás roham.

– Egy mostanában, vagy akár régebben történt trauma következménye is lehet, például ha nemrég beverte a fejét – magyarázta a doktor.

– Munkatársunk nagyon tapasztalt hajóvezető. Az 1970-es évektől a szakmában van, annak idején a BKV-nál is sokáig dolgozott – árulta el Varga Zsolt.

A rendőrség vízi közlekedés veszélyeztetése miatt isme­retlen tettes ellen indított eljárást.

Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×