Infostart.hu
eur:
355.86
usd:
311.65
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Budapesti mélygarázsban tárolták a drogot

Elfogták egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet öt tagját, akiknél 20 kilogramm kábítószert és hatmillió forint készpénzt találtak a rendőrök - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság.

A közleményben beszámoltak arról, hogy tavaly októberben elfogták egy olyan bűnözői csoport négy tagját, amely Szerbiából Magyarországra csempészett kábítószer kereskedelmével foglalkozott. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 29 éves albán állampolgár és három magyar társa ellen.

A nyomozás során a rendőrök beazonosítottak egy szerb férfit, aki tovább működtette a szervezetet. A bűnözői csoport az ő irányítása alatt csempészett az országba 15 kilogramm marihuánát hétfőn, Röszkénél. A kábítószer egy budapesti férfihoz került, akit a nyomozók egy mélygarázsban a drog elrejtése közben értek tetten. A mélygarázsban lévő tárolóban a rendőrök amfetamint, hasisgyantát és kokaint is lefoglaltak.

Mivel a bűnszervezet az egész országra kiterjedő hálózatot működtetett, az NNI a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitánysággal szoros együttműködésben hétfőn elfogott két fővárosi férfit, akik a kábítószer terjesztésében vettek részt. Egyikük lakcímén több mint ötmillió forint készpénzt, a másik gyanúsított otthonában pedig három kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök.

Az összehangolt akció eredményeként a nyomozók öt embert fogtak el, nyolc lakást és két autót kutattak át, amelyekben 20 kilogramm kábítószert és hatmillió forint készpénzt találtak.

Az elfogott férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, szerdán a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat. Az NNI jelenleg a bűnszervezet hét, előzetes letartóztatásban lévő tagjával és két szabadlábon lévő gyanúsítottal szemben folytatja a nyomozást.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.

Szakértő: Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×