Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Lenyúlta az üdülési jogok közvetítői díját

Tizenhét sértettnek ígérte üdülési joga értékesítését közvetítői díj ellenében egy férfi, aki ellen nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyészség - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Serfőző Katalin közölte, a vádirat szerint a budapesti férfi 2014 szeptemberétől másfél éven keresztül úgy jutott pénzhez, hogy hazai és külföldi üdülési joggal rendelkező és azt értékesíteni kívánó személyeknek azt állította, hogy tud vevőt szerezni, a közreműködése fejében pedig közvetítői díjat kért. A vádlott valójában nem állt kapcsolatban vevőkkel, csupán a közvetítői díjként átadott pénzösszeget akarta megszerezni. A vádlott országszerte tizenhét embertől mintegy 6,8 millió forintot vett át a közvetítésért, amelyet saját megélhetésére fordított.

A vádlott 2015 tavaszán két esetben összesen 420 ezer forintot kért kölcsön magánszemélyektől, valamint 2015 őszén úgy kölcsönzött gépjárműveket, hogy a mintegy 2,4 millió forintos bérleti díjat egy sértett bankszámláján lévő pénzösszegről fizette meg, miután a bankkártyát a tulajdonosától kicsalta - tudatta az ügyész.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×