Infostart.hu
eur:
352.87
usd:
308.19
bux:
142724.48
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Ezért nem szabad kiengedni az állatokat az állatkertből

Nagy erőkkel keresik azt a pápaszemes pingvint, amelyet állatvédő aktivisták "szabadítottak ki" és engedtek el a tengerparton, ugyanis kicsi az esélye, hogy egyedül életben marad - jelentette a BBC hírportálja.

A Buddy nevű madarat egy dél-afrikai tengeri állatkertből lopta ki két diák, akik ezzel az akcióval akartak tiltakozni az állatok fogságban tartása ellen.

Buddy már az állatkertben született, senki sem tudja elképzelni, hogyan lehetne képes megélni a vadonban. Dylan Bailey, a Port Elizabeth-i Bayworld igazgatója elmondta, hogy a pingvin egyáltalán nincs felkészülve arra, hogy vadon éljen, azt sem tudja, hol lehet.

"Szerencsére igen egészséges állat, sőt valójában kövér is, ezért van pár hétnyi tartaléka" - mondta Bailey. A szakértők becslései szerint a lopástól számítva ez mégis mindössze három hét lehet.

Buddy eltűnését a lopás másnapján vették észre, amikor a havi egészségi vizsgálatát akarták elvégezni, de nem találták.

A CCTV csatorna úgy tudja, hogy két meg nem nevezett, a 20-as évei elején járó diák hatolt be az állatkertbe, majd egy autó csomagtartójába dugta Buddyt, ezután a közeli tengerpartra hajtottak vele, ott elengedték.

A diákok nem akarták bántani a pingvint, ám akciójuknak végzetes következményei lehetnek - mondta Bailey az AFP-nek.

Buddy egy szülőpár hímje volt, Francisszel, a nősténnyel két fiókát neveltek. Az apamadár eltűnése óta az egyik fióka elpusztult, bár az állatkert nem tudja, halála kapcsolatos-e Buddy eltűnésével. A fészket Francis nem hagyhatja el, mert nincs ott az apa, aki vigyázna helyette az utódra.

A pápaszemes pingvint a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetett fajok közé sorolja. Mivel már kevesebb mint 20 ezer szaporodóképes pár él szabadon, hamarosan felkerülhet a súlyosan veszélyeztetett fajok vörös listájára.

A faj fennmaradása érdekében nagyon fontosak az olyan összeillő párok, mint Francis és Buddy. Ha ő nem kerül elő, szinte lehetetlen lesz a nőstényt más hímmel párzásra bírni - vélik az állatkert szakértői.

"Ezek az állatok monogámok, párválasztásuk egy életre szól. Ha Buddy nem lesz meg, megpróbálunk új férjet találni Francisnek, de nem biztos, hogy sikerrel járunk" - magyarázta Bailey.

Az állatkert dolgozói több száz kilométeren átvizsgálják a partot, hátha észreveszik Buddyt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.

Vitézy Dávid: „aláírtam, új villamosvonal épül uniós pénzből”

„Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül” – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Kemény üzent Putyinnak a NATO-főtitkár: bármit lépnek, a válaszunk pusztító lenne

Kemény üzent Putyinnak a NATO-főtitkár: bármit lépnek, a válaszunk pusztító lenne

A szövetség kifejezetten erős állapotban van, és Donald Trump amerikai elnök nyomása érdemben hozzájárult az európai védelmi kiadások növeléséhez. Ukrajnáról azt mondta, hogy Oroszország havonta akár 35 ezer katonát veszít, a front már nem romlik úgy Kijev számára, mint korábban, az orosz nukleáris fenyegetéssel kapcsolatban pedig leszögezte: a válasz bármilyen csapásra pusztító lenne – mondta el Mark Rutte NATO-főtitkár a Handelsblattnak adott interjúban. Ukrajna NATO-tagságáról óvatosan fogalmazott: bár az irányt visszafordíthatatlannak nevezte, jelenleg nincs meg az egyhangú támogatás a felvételhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×