Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Obama szerint ő feminista

Barack Obama elnök feministának tartja magát, legalábbis ez derül ki egy női magazinnak írt cikkéből.

Obama elnök nem is cikket, hanem miniesszét írt a Glamour című magazinnak. Mondandójának lényege: ő magát feministának tartja, a női jogok elkötelezett harcosának, és szerinte "abszolút" a férfiak kötelessége, hogy harcoljanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen.

Az elnök a többi között leszögezi, hogy életében a főszerepet nők játszották. Obamát ugyanis az édesanyja egyedül nevelte, és serdülőkorának éveit pedig jobbára az anyai nagymamájánál töltötte. Külön csodálattal adózik Obama a hitvesének, Michelle-nek, aki szerinte rendkívül sok áldozatot hozott, mert a gyermeknevelés minden gondja szinte egyedül reá hárult. Szeretettel ír a lányairól, s mint megállapítja: az a jó a Fehér Házban, hogy egyetlen percnyire esik az otthona az Ovális Irodától, azaz a hivatalától, s így közelről szemlélheti leányai felcseperedését.

"Igen, fontos, hogy az édesapjukat feministának lássák, hiszen így alakul ki bennük, hogy mit is várjanak el majd minden férfitól" - szögezi le az elnök. Hozzáteszi: amikor az ember két kislánynak az édesapja, akkor jobban látja a társadalomban meglévő sztereotípiákat a nőkkel szemben. "Teljes mértékben a férfiak felelőssége, hogy küzdjenek a szexizmus ellen is. És házastársként, udvarlóként, partnerként keményen dolgoznunk kell azért, hogy a férfi-nő kapcsolatok igazán egyenjogúak legyenek" - írja Barack Obama.

Az elnök kitér arra is, hogy az idei választás történelmi jelentőségű: az egyik nagy párt elnökjelöltje ugyanis nő. S történik ez az Egyesült Államok alapítása óta eltelt 240 évben először és csaknem száz évvel azt követően, hogy az amerikai nők szavazati jogot kaptak. "Teljesen mindegy, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága - írja Obama - ez történelmi pillanat."

Az elnök azzal zárja eszmefuttatását, hogy a XXI. század feminizmusának lényege úgy fogalmazható meg: mindenkit még szabadabbá tesz az egyenjogúság eszméje.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×