Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Ez okozta a hőlégballon tragédiáját

Elektromos vezetéknek ütközött az egyesült államokbeli Texasban lezuhant hőlégballon - mondta vasárnap az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vezetője (NTSB).

A hivatal korábban azt közölte, hogy a Lockhart város közelében történt balesetben a fedélzeten tartózkodó mind a 16 ember életét vesztette.

Robert Sumwalt New York-i sajtóértekezletén a szombaton történt balesetről elmondta, hogy a nagyfeszültségű vezeték helyi idő szerint 7 óra 42 perckor elszakadt, egy perccel később pedig megérkezett az első segélyhívás.

A becsapódás helyszíne mellett egy elektromos vezeték volt, a balesetet követően készült légi felvételeken pedig megperzselődött talajt lehetett látni.

Kijelentette: a bizonyítékokból arra lehet következtetni, hogy a ballon, vagy a hőlégballon valamelyik alkotóeleme, nekiütközött a távvezetéknek, de nem a tartóoszlopnak.

A közlekedésbiztonsági hivatal számos tényezőt figyelembe vesz majd a vizsgálatnál, többek között a ködös időjárásról szóló jelentést, de rendkívül fontos szerepe van a szemtanúk beszámolóinak, továbbá a mobiltelefonokkal készített videofelvételeknek is.

A hőlégballon mintegy 13 kilométert tett meg a balesetig, az utasokat szállító kosarat majd egy kilométerre találták meg a ballontól.

A szakértő hozzátette, hogy a halálos áldozatok azonosítása sokáig eltart majd. Szólt arról is, hogy a hőlégballont Csehországban gyártották a Heart of Texas nevű cég számára.

Címlapról ajánljuk
Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Pénzeső menti meg Magyarországot, de van egy komoly növekedési kockázat, ami egyre aggasztóbb

Pénzeső menti meg Magyarországot, de van egy komoly növekedési kockázat, ami egyre aggasztóbb

Nem tört meg, de kissé gyengült  a közép-, kelet- és délkelet-európai régiós növekedési sztorija, közben azonban az inflációs kilátások érezhetően romlottak - derül ki a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete (wiiw) legfrissebb előrejelzéséből. Magyarország a 2024–2025-ös stagnálásközeli állapot után fokozatosan javuló pályára állhat, jövőre már 2,5 százalék felett lehet a bővülés, amit az EU-val megállapodott 16,4 milliárd eurónyi forrás beáramlása és a forint jelentős erősödése is támogathat. A kedvezőbb kilátások ugyanakkor feltételesek: az új kormány fenntarthatatlan fiskális helyzetet örökölt. A régió egésze továbbra is látványosan megelőzheti az eurózónát növekedésben, de a korábbi konvergenciamodell gyengülését jelzi, hogy az ipar a német kereslet visszaesésétől, a magasabb költségektől és a kínai versenytől egyaránt szenved.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×