Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Holttestet találtak a garázsvásáron eladott fagyasztóban

Holttestet talált egy amerikai nő a fagyasztóládájában, amelyet garázsvásáron vett az észak-karolinai Goldsboróban.

A kiárusítást tartó nő azt mondta a vevőnek, hogy ne nyissa ki a ládát, mert jótékony célú adomány vannak benne egy vallási gyülekezet számára, és majd érte mennek a templomból. Miután azonban hetekig senki sem jelentkezett, a vevő kinyitotta a szigetelőszalaggal lezárt ládát, és egy női holttestet talált benne.

A halottban felismerték a ládát eladó nő édesanyját, akit tavaly szeptember óta nem láttak a környéken élők. Az eladó korábban azt mondta környezetének, hogy anyja idősotthonba költözött.

A hatóságok egyelőre nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot. A szomszédok azt gyanítják, a nő azért rejtette el a természetes halált halt anyját, hogy továbbra is felvehesse a neki járó szociális segélyt. Haláleset szándékos elhallgatása viszont bűncselekménynek számít, így a fagyasztót eladó nő ellen mégis eljárás indulhat.

Az eladót egyelőre nem találják, a vevőknek azt mondta, hogy anyjához költözik Nyugat-Virginiába.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×