Infostart.hu
eur:
380.92
usd:
321.48
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Baleset a 11-esen Budakalásznál - teljes az útzár

Két személygépkocsi ütközött össze a 11-es főút 13-as kilométerénél Budakalásznál kedden este. A főutat lezárták, a balesetben senki sem sérült meg - közölte honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

 A tájékoztatás szerint Visegrád irányába a budakalászi kihajtón keresztül, míg Budapest irányába az Auchan áruház felé vezető kihajtón keresztül lehet kerülni.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset következtében az egyik jármű kigyulladt és teljes terjedelmében égett, a tüzet a pomázi önkéntes tűzoltók oltották el.

Az MTI úgy tudja, hogy az egyik jármű sofőrje elmenekült.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×