Infostart.hu
eur:
380.83
usd:
321.24
bux:
128059.02
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Vonattal ütközött autó Csornán, négy ember meghalt

Személyvonattal ütközött össze egy autó csütörtökön Csornán, a balesetben négy ember meghalt - tájékoztatta a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. szóvivője az MTI-t.

Rázó László elmondta, hogy a baleset a 86-os úttal párhuzamos mellékút vasúti átjárójában történt. A személyautó a tilos jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe, ahol összeütközött egy személyvonattal.

Az autóban utazó négy ember vesztette életét. Az első információk szerint a Győrből Sopron felé tartó vonaton utazók közül senki sem sérült meg - tette hozzá.

A vasúti közlekedés a helyszínelés és a műszaki mentés idejére szünetel a szakaszon, az utasokat vonatpótló buszokkal szállítják.

Ruskáné Takács Anita, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy a vonat az ütközés után mintegy kétszáz méteren keresztül tolta maga előtt az autót.

Polgárfi Tímea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte, hogy az érintett útszakaszt lezárták.

Az MTI úgy tudja, hogy a balesetben három felnőtt és egy gyermek halt meg.

Címlapról ajánljuk

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×