Infostart.hu
eur:
380.54
usd:
322.6
bux:
130419.37
2026. február 3. kedd Balázs

Illegális fémhulladék-szállítmányt találtak a fővárosban

Másfél év alatt 74 tonna fémhulladékot értékesítettek azok a járművezetők, akik ellen azután indult eljárás, hogy a főváros X. kerületében tartott közúti ellenőrzéskor több mint két tonna, engedély nélkül szállított fémhulladék került elő a teherautójukból - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

A közlemény szerint két teherautó átvizsgálásakor több mint két tonna akkumulátor-, vas-, cink- és ólomhulladék került elő, ezeknek egy része lomtalanításból származott, és azokat éppen egy fémkereskedőnek kívánták értékesíteni. A pénzügyőrök a fémkereskedők nyilvántartásai alapján megállapították, hogy a járművezetők 2013 óta mintegy 74 tonna fémhulladékot értékesítettek engedéllyel rendelkező fémkereskedőknek, de a hulladéknak csak egy része volt a saját tulajdonuk. Előfordult, hogy a saját nevükben adták le más fémhulladékát, amelyért alkalmanként 5-7 ezer forintot kaptak.

A pénzügyőrök eljárást indítottak a járművezetők ellen illegális fémkereskedelmi tevékenység gyanúja miatt, és lefoglalták a teherautókban lévő, mintegy egymillió forint értékű fémhulladékot. Az engedély nélkül végzett tevékenység miatt 3,5 millió forint bírság kiszabása várható. Ráadásul az ellenőrzöttek egyike ellen tavaly már két esetben is indult eljárás illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt - tették hozzá.

A NAV továbbá vizsgálatot indít a fémkereskedő ellen is, aki a lomtalanításból származó, illetve a más nevében leadott fémhulladékot átvette. Ha bebizonyosodik, hogy törvénytelenül járt el, ellene is fémkereskedelmi igazgatási eljárást indítanak.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

NATO-főtitkár Kijevben: megvan a terv katonák küldésére Ukrajnába

A békemegállapodás megkötése után Ukrajna azonnal fegyveres erőket, repülőgépeket és haditengerészeti támogatást kap azoktól a NATO-tagállamoktól, amelyek beleegyeztek a segítségnyújtásba – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára az ukrán parlamentben tartott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×