Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Japán jelképének, a cseresznyevirágnak Kína az őshazája

Õsi irodalmi források szerint a japán nemzeti jelképként számon tartott cseresznyevirág valójában kínai eredetű, kínai földről származik - írta a kantoni székhelyű Southern Metropolis Daily című lap szakértőket megszólaltatva.

Ho Cung-zsu, a Kínai Cseresznyevirág Szövetség elnöke nem sokkal az után, hogy Dél-Korea ismét magának követelte a cseresznyevirág eredetét, külön sajtótájékoztatón jelentette be: történelmi hivatkozások azt bizonyítják, hogy cseresznyevirágot először Kína területén találtak.

"Nem szeretnénk szócsatát vívni Japánnal, vagy Koreával, de szeretnénk leszögezni, hogy sok történelmi irodalmi hivatkozás bizonyítja, hogy a cseresznyevirág eredete Kína - hangoztatta a szakember.

Ho elmondta, hogy a faj a Himalája vidékéről került Japánba a Tang-dinasztia (618-907) idején. A helyzetet leegyszerűsítve úgy foglalta össze, hogy a cseresznyevirág Kínából ered, de kultusza igazán Japánban teljesedett ki. Hozzáfűzte, egyik ponton sem kapcsolódik az ügy Koreához.

A Japan Times című lapban Kinosita Takesi japán egyetemi professzor a dél-koreai kijelentésre reagálva - amely szerint a cseresznyevirág a déli Dzsedzsu tartományból ered - feltette a kérdést, miért van az, hogy minden évben, amikor a cseresznyevirágzás megindul, Dél-Korea hasonló kijelentésekkel áll elő.

Csang Cuo-suang, a Kínai Botanikusok Társaság képviselője a kantoni lapban megállapította, hogy a világon fellelhető körülbelül 150 fajta cseresznyevirágból Kínában több mint 50 honos.

A cseresznyevirágot, japánul szakurát, Japánban legendás vallási kultusz övezi, a japán identitás részének tekintik. A szigetországban össznemzeti hagyomány, hogy tavasszal, a virágzás időszakában családok, barátok, kollégák országszerte a rózsaszín és fehér virágok tengerében, a fák alatt találkoznak, piknikeznek és csodálják a természet adományát.

Tokió évtizedeken át ajándékozott értékes csemetéket baráti gesztusként különböző országoknak. Pekingben a Jüjüantan parkban több mint 2 ezer cseresznyefa található, közülük körülbelül 200 Tokió adománya az 1970-es évek elejéről, amikor a két szomszéd újra felvette a diplomáciai kapcsolatot egymással.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×