Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Idén hosszabb lesz a Rio de Janeiró-i karnevál

Rio de Janeiro idén meghosszabbítja a karneváli szezont, hogy méltó módon megünnepelje a város alapításának 450. évfordulóját.

"A karneváli szezont, amely általában három-négy hétig tart, meghosszabbítjuk a március elsejei hétvégéig - jelentette be Eduardo Paes, a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón, ismertetve a világ egyik legnagyobb zenés-táncos fesztiváljának programját.

A szambaiskolák felvonulását és versenyét február 13. és 17. között rendezik meg hagyományosan a Sambodrome-ban.

Rio 450 éves alapításának megünneplése egy kulturális maratonnal párosul kiállításokkal, koncertekkel, színházi bemutatókkal. Ez a maraton egészen a 2016. évi riói olimpiai játékok augusztusi megnyitójáig el fog tartani.

Február 28-án este a brazil sanzon legnagyobbjai, mint Caetano Veloso, Gilberto Gil és Jorge Ben Jor nagyszabású koncertet adnak, amelyre legalább 60-70 ezer embert várnak a Quinta da Boa Vista kertjeibe.

A város hivatalos születésnapján, március elsején a Madureira parkban egy másik óriáskoncerten emlékeznek meg alapítókról olyan neves szambaiskolák részvételével, mint a Portela ls az Imperio Serrano.

A korábbi évfordulós ünnepségekhez hasonlóan elkészítik a 12 milliós metropolisz gigantikus méretű ünnepi tortáját. A 450 méter hosszú sütemény megkóstolására meghívunk valamennyi cariocát (Rio lakóit)" - mondta a polgármester.

450 éve, 1565. március elsején alapították a portugál gyarmatosítók a Rio de Janierót, 63 évvel az után, hogy 1502-ben partra léptek a térségben. Gaspar de Lemos portugál hajós az Atlanti-óceánon a brazil partoknál betért egy öbölbe, amelyet folyótorkolatnak vélt. A folyót elnevezte Rio de Janeirónak, ami "január folyót" jelent.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×