Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Elfogták a halálos rendőrbaleset helyszínről segítségnyújtás nélkül távozó autóst

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a hétvégi Üllői úti baleset miatt.

Az elsődleges adatok szerint február 7-én 01 óra 30 perc körüli időpontban egy, Budapesten, az Üllői úton közlekedő személygépkocsi balra kanyarodás közben összeütközött a vele szemben, a megengedett sebességet túllépve, megkülönböztető fény- és hangjelzés nélkül közlekedő rendőri szolgálati járművel. Az ütközés következtében a szolgálati jármű áttért a menetirány szerinti szembejövő sávba és nekiütközött a vele szemben közlekedő taxi személygépkocsinak, majd egy oszlopba csapódott.

A balesetet követően a balra kanyarodó jármű vezetője a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott.

A baleset következtében a rendőri szolgálati járműben közlekedő két rendőr a helyszínen életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai valamennyi nyomozati cselekményt elvégezték, melynek során igazságügyi műszaki szakértő közreműködésével helyszíni szemlét tartottak, valamint elfogták a baleset helyszínét elhagyó járművezetőt. A nyomozati cselekmények eredményére tekintettel kényszerintézkedés elrendelésére nem volt alap - olvasható a a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A nyomozás további részében a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya szakértők bevonásával fogja rekonstruálni a baleset körülményeit, és vizsgálni, hogy a balesetben részes felek közül kinek a szabályszegése vezetett a baleset bekövetkezéséhez.

Mivel a felelősség kérdésében igazságügyi műszaki szakértői vélemény nélkül az állásfoglalás nem lehetséges, jelenleg az ügyben bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja nem közölhető - tájékoztat a közlemény.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×