Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Elhunyt az ország legidősebb férfija

Csütörtök reggel elhunyt Magyarország legidősebb férfija - erősítette meg a hírt az MTI-nek a győri városháza sajtófőnöke.

Domanyik Eszter elmondta: Gallai Rezsőt 110 éves korában, egy győri szociális otthonban érte a halál, a férfi elaludt.

A város honlapján közzétett megemlékezés szerint az idős férfi 1904. január 29-én árva gyerekként született, szegénységben nevelkedett, majd lovászfiúnak állt. Harcolt az első világháborúban, a cipész szakmát is kitanulta, igazi közösségre pedig a vízügynél lelt.

Felidézték: noha rengeteg viszontagságon ment keresztül, a hitét soha nem vesztette el, úgy gondolta, hosszú életét is annak köszönhette, hogy "a Jóisten mindig vele volt". Élete vége felé pedig azt mondogatta, hogy a Jóisten itt felejtette őt a Földön.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×