Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Árva nyestkutyakölykök Szegeden

Árva nyestkutyakölyköket (Nyctereutes procyonoides) nevelnek a Szegedi Vadasparkban, a Távol-Keleten és Szibériában őshonos kutyaféle egyedei hathetes korukban kerültek az állatkert természetvédelmi mentőközpontjába - közölte Veprik Róbert igazgató.

A nyestkutya bár a kutyafélék közé tartozik, a genetikai vizsgálatok szerint távolabb áll a család többi tagjától, mint azok egymástól. Elsősorban a sűrű növényzetű erdőket, nádasokat és cserjéseket kedveli, főleg, ha víz is található a közelben.

A ragadozók közé tartozik, de mindenevőnek tekintik a nyestkutyákat, a kisebb gerincesek és a gerinctelen állatok mellett sok növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak. A Szegeden nevelt példányok például a banánt és a szőlőt szeretik leginkább.

A 60 centiméter testhosszú, 4-6 kilogrammos állatot barnásszürke, tömött, meleg prémjéért és húsáért, sőt, gyógyító erejűnek vélt csontjáért vadásszák. Alkalmazkodóképessége mellett gyors elterjedéséhez az is hozzájárul, hogy nem riasztja el az ember közelsége, így lakott, megművelt területek közelében szintén előfordulhat.

A nyestkutyák elárvult kölyökként kerültek a Szegedi Vadasparkba, körülbelül hathetesen, vagyis szerencsére a legkritikusabb korszakon már túl voltak. A pótanyai nevelésnek köszönhetően szépen fel is cseperedtek, és megerősödtek, így egy kifutóba kerültek, ahol a látogatók is megfigyelhetik viselkedésüket.

A nyestkutya úgynevezett invazív faj, vagyis olyan idegen állat, amely jól megél, és gyorsan is terjeszkedik őshonos lakóhelyén kívül. Európában hivatalosan is "nem kívánatos" fajnak tekintik, ezért kilövik, ha észlelik, és magánszemélyek sem tarthatják.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×