Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
324.61
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Rabszolgákat tartott a csongrádi vállalkozó

Rabszolgaként dolgoztatott két férfit éveken át egy sándorfalvi építési vállalkozó, a gyanúsított az embertelen körülmények között elszállásolt sértettek egyikének nyugdíját is elvette - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vád szerint az épületbontással foglalkozó vállalkozó az egyik sértettet 1997-ben, a másikat 2007-ben vette magához azzal az ígérettel, hogy nekik lakhatást és élelmezést biztosít, cserében azoknak át kellett adniuk a nyugdíjukat és a személyes irataikat. A sértettek a vádlottnál egy disznóóllal és egy baromfiudvarral egybeépített fészerben laktak, áram és víz nélkül. A két férfi fizikai munkát végzett, főként bontásból származó téglákat tisztítottak.

A vádlott rendszeres bántalmazással arra kényszerítette őket, hogy ingyen dolgozzanak, az egyik sértettnek pedig a nyugdíját sem adta át. Az odaköltözéskor elvett bankkártyával és az ahhoz tartozó kóddal a pénzt fölvette, így mintegy 2,5 millió forint kárt okozva.

A vállalkozó fenyegetéssel arra is rákényszerítette a férfit, hogy írjon alá egy gépkocsi-hitelszerződést, amelyet hamis jövedelemigazolást fölhasználva intézett el. Az autó törlesztőrészletei közül a vádlott csupán néhányat fizetett be, ezzel 2,8 millió forint kárt okozott - közölte az ügyész.

A Szegedi Járási Ügyészség a vállalkozót súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés, nagyobb kárt okozó csalás, valamint közokirat-hamisítás bűntettével vádolja.

A szabadlábon védekező vállalkozóval szemben a vádhatóság börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - tudatta a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×