Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Álhírek online terjesztéséért állítottak bíróság elé egy kínai férfit

Pekingben pénteken először állt bíróság elé olyasvalaki, aki ellen az interneten terjesztett álhírek, rágalmazás miatt indítottak eljárást. Az erről szóló állami médiabeszámolók arról árulkodnak, hogy a kínai hatóságok így igyekeznek hatni az online közösségre.

A harmincéves Csin Cse-hujt azzal vádolták, hogy mikroblogján 2012 decembere és 2013 augusztusa között "Csin Huo-huo" néven több kínai hírességről, így például a népszerű kínai televíziós személyiségről, Jang Lanról terjesztett valótlanságot, illetve azt is állította, hogy a közlekedési minisztérium 200 millió jüan (7,1 milliárd forint) kártérítést fizetett a 2011. évi súlyos vonatkatasztrófa után egy külföldi sérültnek.

Csin, aki egy online marketing cégnél dolgozott, elterjesztette, hogy az ismert tábornok, Luo Jüan egy külföldi cég alkalmazottja, és azt is, hogy a fogyatékkal élők országos szövetségének vezetője japán állampolgár.

Az ügyészek szerint cselekedeteivel "súlyosan megsértette a társadalmi rendet", bűncselekményt követett el, "rágalmazásért és a rend megzavarásáért" felelnie kell. A férfi azzal védekezett, hogy kíváncsi volt, hogyan tud hozzászólásokat generálni, s miként reagálnak bejegyzéseire az online közösségben.

Az állami médiában közzétett beszámoló szerint Csin elismerte, tudta, hogy kárt okozott azoknak, akikről írt, s hogy a törvény ellenében cselekedett. "Azt hittem, az internet teljesen más, mint a valóság, szabadon mondhatok, amit akarok" - idézik Csint. Állítólag bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett, és megjegyezte: reméli, hogy "internetező társai nem ismétlik meg azt a hibát, amit ő elkövetett". A tárgyalás öt órán át tartott, ítéletet egy későbbi időpontban hirdetnek.

A közbiztonsági minisztérium tavaly augusztusban adott ki figyelmeztetést, miszerint felelősségre fogják vonni azokat, akik valótlanságokat, pletykákat terjesztenek az interneten, vagy alaptalanul megrágalmaznak másokat. A hatóságok azóta több esetben is felléptek. A vonatkozó szabályok szerint mindazok, akik álhíreket tesznek közzé, s bejegyzésüket több mint ötezren látták, illetve több mint ötszázszor továbbították, már bűncselekményt követnek el. A rágalmazók akár három év börtönre is ítélhetők.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×