Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Jogtudatosabbak a gyerekek - kevesebb az iskolai garázdaság

A bűncselekmények közül leginkább garázdaság és lopás fordul elő oktatási intézményekben. Tavaly 300 ilyen ügy volt, míg 2011-ben még több mint ezer ilyen eset történt - mondta el az InfoRádiónak Monostoriné Vass Anikó, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának ifjúsági referense.A szakember szerint a javuló tendencia annak is köszönhető, hogy egyre jogtudatosabbak a gyerekek.

Az oktatási intézményekben a bűncselekmények közül leggyakrabban a garázdaság, a lopás és a testi sértés fordul elő. Ezeket döntő többségében egymás sérelmére követik el a gyermekek - számolt be az ifjúsági referens.

Elmondta, hogy ezek közül is a garázdaság fordul elő a legnagyobb számban az iskolákban. 2011-ben a gyermekkorúak 1023 esetben váltak garázdaság sértettjévé, 2012-ben 147, 2013-ban pedig mintegy 300 ilyen eset történt.

A csökkenés oka az, hogy egyre inkább jogtudatosak a gyerekeink már 14 év alatt is - mutatott rá Monostoriné Vass Anikó.

Emlékeztetett arra, hogy a DADA programon keresztül a rendőrség számos oktatási intézményben jelen van. Az oktatásokon azt is elmondják, hogy milyen egy rendőrségi eljárás, milyen szabályok érvényesek a gyermekekre és a fiatalkorúakra, hogyan kell egy rendőrségi eljáráson részt venni, milyen pozícióban, és annak milyen következményei lehetnek.

A súlyosabb esetek közül a könnyű testi sértés a leggyakoribb, súlyos testi sértés ennél jóval kevesebb alkalommal történt. A legsúlyosabb iskolai bűncselekmény emberölés kísérlete volt: 2012-ben két, 2013-ban pedig egy ilyen esetet jelentettek.

Hanganyag: Kálló

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×