Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.32
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Sztárok a Szigeten

Nagy visszatérők és eddig itthon nem látott produkciók is szerepelnek a Sziget fellépői között. A Prodigy, Lily Allen, a Ska P, a La Roux és Fink már járt a fesztiválon, ahová először jön Miles Kane, a Palma Violets, Kavinsky, a Jagwar Ma és Bonobo.

"A Sziget közönségének nagyobb része új látogató, aki a nagy visszatérőket is először láthatja nálunk, a rajongók pedig évről évre kérik, hogy újrázzanak kedvenceik. A Prodigy minden évben az első ötben végez a kívánságlistán" - idézte az MTI-hez eljuttatott közlemény Gerendai Károly főszervezőt.

A kommüniké szerint minden idők talán legsikeresebb brit elektronikus zenei csapata, a Szigeten 1996 óta már négyszer fellépett, tavaly a Balaton Soundon játszott Prodigy, azaz Keith Flint és társai a korábbiakat is felülmúló show-t ígérnek augusztusra, miközben egy ideje már dolgoznak új lemezükön.

A madridi ska-punk együttes, a Ska P szintén visszatérő a Szigeten. Életvidám, pörgő ritmusú, a hétköznapi konformizmus ellen lázadó zenéjükhöz provokatív, őszinte, társadalom kritikus szövegek társulnak. Eddig hét albumuk jelent meg. A brit pop egyik legjobb énekesnője, Lily Allen öt évvel ezelőtt járt legutóbb a Szigeten, ahol ezúttal elsősorban harmadik szólóanyagából ad ízelítőt.

Fellép a fesztiválon a londoni Palma Violets, az egyik legígéretesebb post garage rock csapat, amely a Best of Friends című indulóval futott be; ezt az NME szaklap tavaly az év dalának választotta, az együttest pedig a legjobb új zenekarnak. 2011 után jön ismét a szintén londoni La Roux duó, a kétezres évek egyik legnépszerűbb szintipop produkciója, vagyis Elly Jackson énekes és Ben Langmaid producer-szövegíró-billentyűs.

A 28 éves brit Miles Kane a Rascalsszal lett ismert, a 2008-ban megjelent bemutatkozó album, a Rascalize egy csapásra ismertté és népszerűvé tette a zenekart. Kane néhány éve a szólókarrierjére koncentrál: eddig két önálló munkát jelentetett meg, legutóbb tavaly a Don't Forget Who You Are-t.

Koncertet ad a Szigeten Fink, azaz Fin Greenall brit énekes, gitáros és dalszerző is, aki igényes, romantikus és elgondolkodtató számairól ismert. Eddigi pályafutása bő tíz éve alatt öt lemeze készült, legutóbb a Perfect Darkness-szel járt a Szigeten 2012-ben. Az idei fellépők közé tartozik a Kavinsky néven futó elektronikus zenész és producer, Vincent Belorgey is, aki az egyik meghatározó és legkreatívabb figurája a francia elektronikának. Koncertet ad az ausztrál pszichedelikus/dance rock trió, a Jagwar Ma is, amely eddig egy lemezt készített, Howlin' címmel, és az kivívta a kritikusok és pályatársaik elismerését.

Simon Green, azaz Bonobo Magyarországon is óriási táborral rendelkezik: a downtempo és a trip-hop műfajt megreformáló elektronikus brit zenész, producer, dj tavalyi albumát, a The North Borders-t népszerűsíti a Szigeten is.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×