Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Eurovíziós Dalfesztivál - szombaton lesz A Dal döntője

Szombaton eldől, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Koppenhágában. A Dal című showműsort, a magyar válogatóverseny fináléját, amelybe nyolc produkció jutott, az M1 és a Duna World élőben közvetíti.

Az 59. Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének végső szakaszába került harminc dalból három elődöntő és két középdöntő után alakult ki a nyolcas döntő mezőnye. Szombaton közülük választ ki előbb a zsűri négy dalt, végül a tévénézők sms-szavazatai döntik el, ki lesz a győztes.

A Dal szombati adásában látható dalok közül négyet a zsűri - Rúzsa Magdi és Kovács Kati énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese és Csiszár Jenő rádiós műsorvezető - juttatott a döntőbe. Így került maximális pontszámmal a fináléba a tavaly is döntős Kállay-Saunders András Running című dala (szerzők: az előadó és Szakos Krisztián), a tavalyelőtt testvéreivel együtt döntőzött Király Viktor előadásában a Running Out of Time (Király Viktor, Király Tamás), Bogitól a We All (Tóth G. Zoltán, Halász Péter), illetve a Fool Moontól az It Can't Be Over (Bella Máté, Rácz Gergő, Galambos Attila, Szente Vajk). Az a cappella csapatból Rácz Gergő tavaly szólóban volt finalista.

A közönség szavazataival lett döntős a New Level Empire The Last One című dala (New Level Empire, Ujvári Zoltán Szilveszter), a Depresszió előadásában a Csak a zene (Depresszió, Halász Ferenc), a Honeybeasttől A legnagyobb hős (Bencsik-Kovács Zoltán), valamint Pál Dénestől a Brave New World (Gatti Di Amalfi, Jónás Vera). Utóbbi énekes szintén finalista volt tavaly, egy Agárdi Szilvivel közösen előadott duett-tel.

"A Dal című válogató showműsor az elmúlt három évben tényező lett Magyarországon, ma már a hazai könnyűzenei élet legfontosabb szereplői is úgy gondolják, nem szabad kimaradni belőle" - fogalmazott korábban Rákay Philip. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója azt emelte ki, hogy A Dal igazi közösségi üggyé vált.

A magyar válogatóverseny, A Dal című show saját fejlesztésű produkció, amely közmédiás szerkesztők ötlete alapján valósul meg immár harmadik éve. A Dalba a tavaly év végi határidőig 435 dalt neveztek.

Az 59. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet május elején Koppenhágában rendeznek, 37 ország képviselője fog indulni, a magyar versenyző a május 6-i első elődöntőben lép színpadra. Tizenhárom ország már megnevezte indulóját a fesztiválon: Albániát Hersi Matmuja, Örményországot Aram MP3, Ausztriát Conchita Wurst, Macedóniát Tijana Dapcevic, Finnországot a Softengine, Grúziát a The Shin & Mariko, Olaszországot Emma Marrone, Máltát a Firelight, Montenegrót Sergey Cetkovic, San Marinót Valentina Monetta, Svájcot a Sebalter, Hollandiát a The Common Linnets, Ukrajnát pedig Maria Jaremcsuk képviseli.

A dalfesztivált idén azért rendezi Dánia, mert tavaly a malmői versenyen Emmelie de Forest dán énekesnő győzött Only Teardrops című dalával. ByeAlex - A Dal idei digitális kommentátora - tavaly az előkelő 10. helyen végzett Kedvesem című dalával. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.

Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×