Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
324.09
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Újra tagadta a gyermekmolesztálást Woody Allen

Újfent tagadta és nevetségesnek nevezte az ellene nevelt lánya által felhozott gyermekmolesztálási vádakat Woody Allen amerikai filmrendező, aki a The New York Times című lapban szólalt meg először személyesen az egy hete felelevenített üggyel kapcsolatban, mint fogalmazott, utoljára.

Allen szerint a már felnőtt Dylan Farrow vádjait a volt feleségével, Mia Farrow-val folytatott elkeseredett gyermek-elhelyezési harc szülte.

A rendező írása a lap vasárnapi számában jelenik meg, az újság honlapján azonban már előzetesen elérhetővé vált. Dylan Farrow néhány nappal ezelőtt hozta fel újra és részletezte a nagy nyilvánosság előtt a nevelőapja elleni vádakat, amelyeket az 1990-es évek elején a rendőrség már vizsgált, vádemelés azonban nem lett az ügyből.

Woody Allen úgy fogalmazott, az erőszak vádja annyira nevetségesnek tűnt számára, hogy először nem is vette komolyan. A rendező idézte a Yale-New Haven Kórház gyermekmolesztálási klinikájának két évtizeddel ezelőtti szakértői jelentését, amely azt állapította meg, hogy az akkoriban hétéves Dylan Farrow-t nem bántalmazták, a családi bajok miatt érzelmileg zavart gyermeket vélhetően édesanyja befolyásolta.

"Természetesen nem molesztáltam Dylant. Szerettem őt, és remélem, hogy egy nap rájön, miként használta őt ki egy olyan anya, akit jobban érdekelt dühe, mint lánya jóléte" - írta a helyi idő szerint pénteken ismertetett cikkben.

Dylan Farrow, ahogy azt az ABC News honlapján írta, továbbra is kitart a vádak mellett. "Woody Allennek számos ügyvédje és sajtósa van, az igazság azonban nem az ő oldalán áll" - hangoztatta. "Nem hagyom eltemetni az igazságot és nem hallgatok el" - jelentette ki.

Védelmébe vette nevelőapját Moses Farrow, aki a napokban a People magazinban kijelentette, hogy Allen "természetesen" nem molesztálta húgát, Dylant. A családterapeutaként dolgozó 36 éves Moses Farrow visszatekintve úgy értékelte, hogy anyjuk Allen megvádolásával állt bosszút apjukon, amiért beleszeretett Soon-Yi Previnbe. Mia Farrow és Woody Allen azt követően szakított, miután a színésznő rájött, hogy a rendező szerelmi viszonyt kezdett legidősebb nevelt lányával, az akkor már húsz év körüli Soon-Yivel, akit Farrow még korábbi élettársával fogadott örökbe. (Allen 1997-ben elvette a lányt és azóta is vele él.)

Mia Farrow annak idején a gyerekek felügyeleti jogáért folytatott bírósági huzavona idején vádolta meg a filmrendezőt azzal, hogy szexuálisan zaklatta Dylant. Allen régóta azt hangoztatja, hogy a színésznő kitalálta a vádakat, hogy ártson neki.

A molesztálási ügyet Mia és Dylan Farrow tavaly a Vanity Fair egyik számában elevenítette fel, idén januárban pedig Ronan, a színésznő és Woody Allen vér szerinti fia is csatlakozott hozzájuk a Twitteren, ahol szót emelt apja Golden Globe-életműdíja ellen.

Woody Allen a The New York Timesban megkérdőjelezte Mia Farrow szavahihetőségét, utalva arra, hogy a színésznő a Vanity Fair-interjúban kétségbe vonta, hogy valóban a rendező Ronan apja. Mint fogalmazott, fia a Frank Sinatrával való viszonyából születhetett. "Ha így is van, mit árul ez el? Azt, hogy titkos kapcsolata volt. Nem is említem a gyerektartást, amelyet fizettem, ezek szerint Frank fiának nevelésére" - írta a rendező.

Woody Allen leszögezte, ez az utolsó alkalom, hogy megnyilvánul az ügyben, amelynek legutóbbi fejezetében eddig csak jogi képviselője tolmácsolta álláspontját. Azt is kijelentette, hogy ezentúl sem ügyvédei, sem sajtósai nem szólalnak meg.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Betontehenekben készül az energia, amit eddig veszni hagytunk

Betontehenekben készül az energia, amit eddig veszni hagytunk

A biogázról jóval kevesebb szó esik, mint a nap- vagy szélenergiáról, pedig egyszerre kínálhat megoldást hulladékkezelési, emissziócsökkentési és energiarendszeri problémákra. A technológia nem új, sőt műszakilag kiforrott, legnagyobb előnye, hogy nem időjárásfüggő, hanem szabályozhatóan termelhető. Magyarországon az alapanyag-potenciál, a gázinfrastruktúra és a villamosenergia-hálózati kapcsolódás lehetőségei is adottak, a jelenlegi biogáztermelés pedig a szakértők szerint akár megháromszorozható lenne. Az igazi kérdés azonban nem a technológia, hanem a kiszámítható piaci és támogatási környezet: a Jedlik Ányos Program fontos lendületet adhat a szektornak, de önmagában nem biztosítja a hosszú távú működést. Az EnergyTalks podcast legújabb adásában Gaál Lászlóval, a Magyar Megújuló Energia Szövetség főtitkárával és Ragoncza Ádám biogáz-szakértővel beszélgettünk a témában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×