Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.51
bux:
144455.32
2026. október 16. péntek Gál

A magyar halálos áldozattal is járó hőlégballon-baleset okai

Egyiptomban műszaki hiba okozta a magyar halálos áldozattal is járó tavaly februári hőlégballon-balesetet.

Műszaki hiba okozta azt az egyiptomi hőlégballon-balesetet, amelyben 19 turista, köztük egy magyar állampolgár vesztette életét - közölte a tragédia kivizsgálásával megbízott bizottság kedden.

A vizsgálóbizottság jelentése szerint a tavaly februárban Luxor közelében történt szerencsétlenséget az üzemanyagrendszer hibája okozta. Az üzemanyagot szállító csövekből szivárgott a gáz, majd begyulladt, lángba borítva a hőlégballont és súlyos égési sérüléseket okozva a pilótának.

Azt az egyiptomi hatóságok már korábban megerősítették, hogy a balesetet nem bűncselekmény okozta, de a vizsgálat végleges lezárására közel egy évet kellett várni.

A 21 embert szállító hőlégballon a Nílus nyugati partja fölött, a világhírű Királyok Völgyének közelében, körülbelül 300 méter magasan repült, amikor kigyulladt, gáztartálya felrobbant, és a jármű egy cukornádültetvényre zuhant.

A balesetben a magyar turista mellett kilenc hongkongi, négy japán, két francia, egy brit és egy belga állampolgár, valamint egy egyiptomi idegenvezető lelte halálát. Ketten - az egyiptomi kormányos és egy brit turista - túlélték az esetet, miután kiugrottak a járműből.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Ahol jól alkalmazzák, ott nem a munkát, hanem a terhet veszi el az AI

Ahol jól alkalmazzák, ott nem a munkát, hanem a terhet veszi el az AI

A hazai vállalatok jelentős lemaradásban vannak a mesterséges intelligencia európai szintű alkalmazásában, pedig a technológiai átállás elkerülhetetlen a jelenlegi makrogazdasági és iparági átrendeződések közepette. Miközben a munkavállalók részéről ugrásszerűen megnőtt az igény a digitális kompetenciák fejlesztésére, sok cég továbbra is vonakodik a stratégiai szintű megújulástól. A jövőállóság kulcsa az új eszközök megfelelő értelmezése, amivel kapcsolatban Pál Benedek, a Nexly társlapítója a Portfolio Nyugat-magyarországi Economic Forum 2026 konferenciáján rámutatott: az AI nem az embert váltja ki, hanem a terhet. Nem a csapatunk létszámát kell lefelezni, hanem a jelenlegiből sokkal többet kihozni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×