Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
322.39
bux:
145397.94
2026. október 16. péntek Gál

Íme az év hala

A magyar bucót választották az év halának 2014-re a Magyar Haltani Társaság honlapján folyt közönségszavazáson.

A magyar bucó a szavazatok 43 százalékával megelőzte a másodikként befutó sügért (40 százalék) és a harmadik gardát (17 százalék) - tájékoztatta a társaság szerdán az MTI-t.

A 2014. év halára három hónapon át december 31-ig lehetett szavazni a Magyar Haltani Társaság honlapján. A honlap olvasói hat és fél ezer szavazatot adtak le.

A társaság közleménye szerint igazi különlegesség a magyar bucó, amely kizárólag a Dunában és a Dnyeszterben, valamint ezek mellékfolyóiban él. Vizeink őshonos és bennszülött hala, ezért fokozottan védett. Véletlenül megfogott példányait haladéktalanul vissza kell engedni, ennek ellenére a horgászok körében is népszerű.

Az Európában és Szibériában szinte mindenütt megtalálható sügér gyakori a hazai vizekben is. Nem nő nagyra, de húsa a süllőéhez hasonlóan kiváló, emellett horoggal is jól fogható.

Éppen ezért sokan ismerik és kedvelik. A Herman Ottó által sugár kardosnak nevezett, szép formájú garda annak idején "a Balaton partvidékén igazi néptáplálék" volt, napjainkra nagyon megritkult, ezért igényel több figyelmet.

A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász és a menyhal érdemelte ki Az év hala címet.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×