Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Háromnapos lakodalmat tart Soros György

A New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) megtartott vacsorával, fogadással és az új Magritte-kiállítás előzetes megtekintésével vette kezdetét pénteken Soros György magyar származású befektető három napig tartó lakodalma.

Az esküvőt követően, szombat este 500 fős fogadást rendeznek a szomszédos Katonah művészeti központjában. A meghívottak között van többek között Jim Yong Kim, a Világbank elnöke, Hendrik Toomas Ilves észt és Ellen Johnson Sirleaf libériai elnök, Edi Rama albán kormányfő, Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetője és Gavin Newsom, Kalifornia demokrata alkormányzója.

Soros 2008-ban, egy vacsorapartin ismerkedett meg Boltonnal, aki felsőfokú tanulmányait a Utahi és a Miami Egyetemen végezte. A hölgynek egyebek mellett egy internetes étrend-kiegészítőket és vitaminokat forgalmazó cége van.

A pár eljegyzését 2012-ben jelentették be. Sorosnak ez lesz a harmadik (Annaliese Witschaktól 1983-ban, Susan Weber Sorostól 2005-ben vált el), Boltonnak pedig a második házassága.

A szombat esti fogadáson fellép a Budapesti Fesztiválzenekar, Fischer Iván vezényletével. A háromnapos lakodalmi eseménysorozat zenei programjában szerepet kapott Mayra Andrade zöldfoki-szigeteki énekesnő, a Harris Lane Orcestra és a Via Romen amerikai-orosz cigányzenekar is.

A menyasszony az esküvőn Reem Acra libanoni származású divattervező ruháját fogja viselni, aki különleges alkalmakra már Angelina Jolie-t és Jennifer Lopezt is felöltöztette. A vacsorákon és fogadásokon felszolgált fogásokat Bo Bech, a koppenhágai Geist étterem séfje készíti.

A házasulandók vagyonjogi megállapodásáról William D. Zabel, Soros ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, hogy ügyfele a Forbes magazin által mintegy 20 milliárd dollárosra becsült vagyonának jó részét jótékonysági célokra fogja hagyományozni, de nagyvonalú lesz a feleségéhez is. A befektető az elmúlt három évtized során több mint 7 milliárd dollárt fordított a liberális demokrácia, a szólásszabadság és az oktatásügy előmozdítására, valamint a szegénység leküzdésére.

A pár arra kérte a vendégeket, hogy személyes ajándékok helyett inkább az élhetőbb környezetért és az emberi jogokért küzdő Global Witnesst, a hátrányos helyzetű afroamerikai gyerekeket támogató Harlem Chidren's Zone-t, a Nemzeti Táncintézetet, illetve az anya- és a gyermek-egészségügyi szolgáltatásokat biztosító Planned Parenthood-t, valamint a Roma Oktatási Alapot támogassák.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×