Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
311.57
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Robbanótestet találtak a Közgépnél

Robbanótestet találtak csütörtök délelőtt a Közgépnek a főváros XXIII. kerületében található gyára területén - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

Várkonyi Melinda elmondta, felújítási munkálatok közben került elő egy 10,5 centiméteres magyar romboló gránát. A gránát kilőtt állapotú, de szállítható, így a közelben, egy kijelölt helyen semmisítik meg.

A gyárvezető még a tűzszerészek érkezése előtt kiürítette a területet. Mintegy háromszáz embernek kellett elhagynia a helyszínt.

Csütörtök délelőtt Budapesten egy másik gránátot is találtak. A Műegyetem öntözőrendszerének építése közben került elő egy 82 milliméteres aknavetőgránát. Ott egy épületet kellett rövid időre kiüríteni.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×