Infostart.hu
eur:
358.88
usd:
308.95
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Harmadszor nősül a Rolling Stones fenegyereke

Ronnie Wood, a Rolling Stones gitárosa harmadszor is házasságot köt.

A 65 éves zenész és a 34 éves színházi rendező, Sally Humphries eljegyezték egymást - jelentette be Ronnie Wood szóvivője kedden Londonban. A pár fél éve van együtt.

Wood 2008-ban több mint húszévnyi házasság után vált el második feleségétől, Jótól, miután viszonya volt egy 21 éves pincérnővel. Első, Krissy Findlayjel kötött házassága 1971-től 1978-ig tartott.

A Rolling Stones az elmúlt héten adta Párizsban öt év kihagyás után első élő koncertjét. Novemberben kezdik a zenekar ötvenéves fennállása alkalmából induló turnéjukat.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×