Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Előzetesben a II. kerületi gyilkosság gyanúsítottjai

Két embert, egy férfit és egy nőt helyezett előzetes letartóztatásba a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap, a II. kerületben meggyilkolt hajléktalan nő ügyében - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Bényi Mónika csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy baltával megöltek, majd elástak egy 63 éves hajléktalan nőt a főváros II. kerületében. A rendőrök állampolgári bejelentésre kezdték el keresni a nőt, aki a kerület egyik erdős részéről tűnt el.

A nyomozók kihallgatták az erdőben élő hajléktalan közösség tagjait, ennek során az egyik férfi ellentmondásba keveredett, és később bevallotta, hogy ő ölte meg egy baltával az eltűnt nőt. A férfit őrizetbe vették.

A szóvivő pénteken egy közleményt adott ki, ami szerint az indíték vélhetően anyagi haszonszerzés volt. A férfi kihallgatása során tagadta a bűncselekmény elkövetését. A BRFK életvédelmi osztálya az 50 éves hajléktalan ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Csütörtök este az üggyel összefüggésben segítségnyújtás elmulasztás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy másik hajléktalant is. A 40 éves nő szemtanúja volt a bűncselekménynek, de nem hívott segítséget, a hatóságokat nem értesítette a történtekről - fejtette ki Bényi Mónika.

A két gyanúsítottat 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×