Infostart.hu
eur:
358.95
usd:
309.08
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Saját jövőjét nem olvasta ki a jósnő az adóellenőr tenyeréből

Százezer forintos nagyságrendben számíthat bírságra az a Heves megyei jósnő, aki nem adott nyugtát az általa végzett szolgáltatás ellenértékéről az adóellenőröknek - tudatta a NAV Észak-magyarországi regionális adó-főigazgatóságának médiareferense hétfőn.

A szomszédos országokban is praktizáló jósnő sem működési engedéllyel, sem adószámmal nem rendelkezett - közölte Körtvélyesi Zsuzsanna.

Az adóellenőrök telefonon jelentkeztek be a kistelepülésen élő népszerű jósnőhöz. A személyes találkozás alkalmával a jósnő a revizor tenyeréből és az általa húzott kártyákból elemezte az ellenőr sorsát, majd 25 ezer forintot kért a jövendőmondásért. Az ellenőr jelezte, ennyi pénz nincs nála, mert a telefonos időpont-egyeztetés során a jósnő nem ismertette a tarifáját.

A jövendőmondó elfogadta a felajánlott ötezer forintot, majd újabb kártyákat húzatott. Végül közölte, hogy azok jelentését egy következő alkalommal, 40 ezer forint fejében fejti meg a kuncsaft számára. Az "ügyfél" ezt az extra szolgáltatást már nem kívánta igénybe venni, az őt kísérő másik revizorral együtt bemutatkozott, és igazolta ellenőrzési jogosultságát.

A feltárt hiányosságok miatt százezer forintos nagyságrendben mulasztási bírságot szabhat ki a jövendőmondó számára az adóhatóság - közölte a referens.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter súlyos kijelentést tett Ukrajna EU-csatlakozásáról

Előbb a nyugat-balkáni államokat kell felvenni, Ukrajna legkorábban jó tíz év múlva csatlakozhat az Európai Unióhoz, és Magyarországon előtte népszavazást kell rendezni erről – mondta Magyar Péter miniszterelnök egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Újabb szereplőt rángatna a frontra Putyin, egyre jobban fájnak Moszkvának az ukrán drónok - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Ismét feszültebbé vált a viszony Fehéroroszország és Európa között: Minszk Oroszországgal közösen gyakorolta az atomrakéták bevetését, kihúzva a gyufát Ukrajnánál és a NATO-nál is. Aljaxandr Lukasenka a gyakorlat után jelentette: egyébként szívesen egyeztetne Zelenszkij elnökkel is. Ezzel párhuzamosan úgy néz ki, hogy az ukrán dróngyártás kezd átlépni egy kritikus - és az oroszoknak egyre jobban fájó - szintet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×