Infostart.hu
eur:
363.06
usd:
318.12
bux:
143850.96
2026. július 22. szerda Magdolna

Lugosi Béla, minden idők leghíresebb Drakulája 55 éve halt meg

Lugosi Béla, a horrorfilmek egykori sztárja, akinek neve egybeforrott Drakula szerepével, 55 éve, 1956. augusztus 16-án halt meg.

Blaskó Bélaként született 1882. október 20-án. Művésznevét szülőhelye, az erdélyi Lugos után vette fel, de egy ideig Olt Arisztid néven is filmezett. Pék apja rossz szemmel nézte színészi ambícióit, ezért 12 évesen elszökött otthonról és egy bányában vállalt munkát.

1913-ban lett a Nemzeti Színház tagja, itt még Shakespeare-t is játszott. Az I. világháborúban önkéntesként harcolt, a Tanácsköztársaság alatt aktív szerepet vállalt, színházi szakszervezetet hozott létre. A proletárdiktatúra bukása után Bécsbe, majd Németországba emigrált, majd mivel ott sem érezte magát biztonságban, Amerikába távozott.

Amikor még nem beszélte a nyelvet, az ott élő magyarokból szervezett társulattal lépett fel, angol szerepeit fonetikusan leírt szöveg alapján tanulta meg. A húszas évektől egyre több szerepet kapott színházban és filmen, a sikert az 1927-es év hozta meg számára, amikor a Broadway-n ráosztották Drakula gróf szerepét. A darabot 500 alkalommal játszották, országos turnét is szerveztek belőle és a hollywoodi filmstúdiók is lecsaptak a témára.

A távoli havasokból származó vámpírnak az ügyeletes horrorsztár Lon Chaney-t szemelték ki, az ő halála miatt kapta meg Lugosi a szerepet. 1931-es alakítása legendává, számos mondata - köztük a "soha nem iszom bort" - szállóigévé vált. Kevesen tudják, hogy sminkjét ő maga készítette el, magára haragítva a stúdió neves sminkmesterét.

Az első filmek után több levelet kapott női rajongóitól, mint Clark Gable, neve olyan biztos sikert jelentett, hogy még mellékszereplőként is a plakát tetejére nyomtatták. A siker azonban tragédiát is jelentett számára, mert soha többé nem tudott kibújni a horrorfilmes skatulyából.

A súlyos drogfüggővé vált, zaklatott magánéletű Lugosi olyan szegényen halt meg 1956. augusztus 16-án, 73 éves korában, hogy temetését Frank Sinatra fizette ki. Színészi pályájának legmeghatározóbb szerepe még a túlvilágra is elkísérte, ugyanis Drakula jelmezében temették el.

Õ maga soha komoly díjat nem kapott, de az Ed Wood című filmben Lugosit megformáló Martin Landaut 1995-ben Oscar-díjjal jutalmazták. A tengerentúlon még mindig hihetetlen népszerűségnek örvendő Drakula-Lugosit rajongói a Filmakadémiánál posztumusz életműdíjra is javasolták, sajnálatos módon azonban a tiszteletbeli Oscart a kialakult gyakorlat szerint csak élő filmes legendák kaphatnak.

Néhány éve a Madách Színházban mutatták be Müller Péter Lugosiról szóló darabját, amelyet Szabó István állított színpadra, Lugosit Darvas Iván alakította.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent. Cikkünk frissül!

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×