Az elmúlt két esztendőben két embert - egy kisfiút és egy halászt - öltek meg a komodói varánuszok, jóval többen vannak azonban azok, akiket súlyosan megsebesítettek. A 46 éves Main, a Komodó Nemzeti Park egyik vadőre épp az irodájában ücsörgött, amikor a helyiségbe bekúszott egy óriásgyík és az asztal alatt a bokájába harapott. A férfi megpróbálta szétfeszíteni az állat állkapcsát, mire az a karját is megmarta.

"Azt hittem, nem fogom túlélni. Fél életemben varánuszokkal dolgoztam, de ilyesmivel még nem találkoztam" - magyarázta Main az 55 öltéssel összevarrt sebekre mutatva, amelyek most, három hónappal a történtek után is duzzadtnak tűnnek. "Szerencse, hogy a barátaim meghallották az ordításomat és még idejében kórházba vittek" - tette hozzá hálásan.

Egy dühös varánusszal összetalálkozni nem kellemes: az állat három méter hosszúra és 70 kilogrammosra nő, és bár lomhának tűnik, valójában nagyon gyors és remek vadász. Ráadásul - mint nemrég egy példány boncolása során kiderült - szervezetében mérget is termel, amely legkésőbb néhány nap alatt szinte bizonyosan végez áldozatával.

A természetben már csupán 2500 példány él, főleg Komodó és Rinca szigetén. A szomszédos Padarról a nyolcvanas években az utolsó is eltűnt, miután orvvadászok kiirtották fő táplálékukat, az ott élő szarvasokat. A szarvasokat Komodón is tizedelik: a nemzeti park hatalmas, a vadőrök pedig nincsenek elegen, hogy megfékezzék a pusztítást. A helyiek szerint ez lehet a fő oka annak, hogy a varánuszok egyre agresszívabbak.

Békések voltak

Harmincöt év alatt négy ember halt meg a varánuszok harapásaitól, a nemzeti parkban dolgozók szerint azonban ez nem ijesztő szám, hiszen a szigetet rengeteg turista látogatja, ráadásul négyezren az állatok közvetlen környezetében élnek. A támadások híre azonban mindig bejárja a világsajtót, ami egyáltalán nem jön jól az országnak, a helyi kormány ugyanis amellett kampányol, hogy a sziget kerüljön fel a világ hét csodáját összesítő új listára.

A helybeliek nem értik, mi ütött a varánuszokba, amelyek korábban is bemerészkedtek ugyan a házak közé, ám sosem voltak különösebben agresszívak. "Sosem támadtak ránk, vagy a gyerekekre, akkor sem, amikor az erdőbe mentünk" - magyarázta egy halász, Hajj Amin, aki szerint rossz döntés volt, hogy a hatóságok még 1994-ben megtiltották a ragadozók etetését.

A falubelieknek nemrégiben ismét engedélyezték, hogy évente néhány alkalommal vaddisznóhúst adjanak a gyíkoknak, a nemzeti park dolgozói szerint azonban ez nem lesz gyakorlat. Õk még mindig amellett érvelnek, hogy a ragadozókat nem szabad etetni, mert ellustulnak és nem lesznek képesek önállóan vadászni.

Más ötletük is akadt a helyieknek: magas betonkerítést szerettek volna a falu köré húzni, a park vezetése azonban ezt nem engedélyezte. "Fura kérés ez; egy nemzeti park közepére nem lehet ilyen falat építeni!" - jelentette ki az igazgató, Tamen Sitorus. Az ott lakóknak be kellett érniük egy farönkökből és -ágakból összetákolt kerítéssel, ám az állatoknak nem jelent nagy gondot, hogy átmásszanak rajta.

"Azok az idők elmúltak, amikor az emberek hozzáérhettek a varánuszokhoz, megsimogathatták a hátukat, vagy viccből, egy fotó erejéig eljátszhatták, hogy gyíkok kergetik őket" - mondta Muhamad Saleh, aki 1987 óta dolgozik a hüllőkkel, és aki ma már sehová sem indul el két méteres botja nélkül, amellyel - reméli -, távol tudja tartani magától a ragadozókat.