Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Szexre kényszerítette és éheztette gyerekeit a brutális anya

Egyik fiát szeretkezésre kényszerítette, a másik öt gyermekét pedig rettenetes körülmények között, hidegben, tetvesen, éheztetve tartotta egy ír nő. Õ az első nő Írországban, akit vérfertőzés miatt ítéltek el.

Hét évet kapott egy ír nő, aki arra kényszerítette 13 éves fiát, hogy szeretkezzen vele, másik öt gyermekét pedig bántalmazta, éheztette més egy patkányoktól hemzsegő épületben tartotta.

A nő nevét nem hozták nyilvánosságra, védendő a gyermekek kilétét, akik 10 és 19 év közöttiek. Gyakran fagytak kékre a hidegtől, hetente kétszer kaptak vacsorát, és tetvek mászkáltak rajtuk. Fiát hat év alatt négyszer kényszerítette arra a negyven éves anya, hogy feküdjön le vele.

A nő hét évet kapott, ebből hat évet erőszakos nemi közösülésért, vérfertőzésért és szándékos cserbenhagyásért. A bíró, Miriam Reynolds azt mondta, ha férfi állna vele szemben ilyen bűnökkel, életfogytiglanra ítélhetné, de a nőre egy 1908-as jogszabály szerint maximum hét évet róhatnak ki.

A férfiakra vonatkozóan egy 1993-as eset után növelték életfogytiglanra a lehetséges büntetést, amikor egy apa 16 éven át többször is megerőszakolta lányát. A nőkre vonatkozó maximumot azonban nem változtatták meg.

Egyébiránt a mostani eset az első, hogy Írországban vérfertőzés miatt ítélnek el egy nőt. Gyermekeit 2004-ben vették el tőle, és helyezték gyámság alá, mivel rendszeresen részegen ért haza kora reggel, és nem gondoskodott róluk.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Amerikai kutatók apró, harmonikus radaros nyomkövetőket rögzítettek szúnyogokra, hogy természetes környezetükben figyelhessék meg a mozgásukat. Az új módszer áttörést hozhat a szúnyogok és más betegségterjesztő rovarok viselkedésének feltérképezésében, ami a jövőben jóval hatékonyabb védekezési stratégiák kidolgozását teszi lehetővé - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×