Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tehéntej helyett anyatejet a jégkrémekbe!

Állatvédők szerint itt lenne az ideje felhagyni a tehenek fejésével és a tejjel készülő élelmiszerekbe, így például a jégkrémekbe anyatejet keverni. A tejiparban dolgozókat felháborítja a kezdeményezés, ám akad, aki már alkalmazza az ötletet.

Tehéntej helyett szoptatós anyák tejét kellene felhasználni a jégkrémek készítéséhez - javasolja egy állatvédő szervezet, a PETA. Az ötlet az átlagos fogyasztók számára legfeljebb gyomorforgatónak tűnhet, a tejiparban dolgozók azonban egyenesen felháborító.

A PETA aktivistái szerint ugyanakkor az átállás a tehéntejről az anyatejre az emberek és az állatok számára egyaránt előnyökkel járna. Levelet is küldtek az egyik jégkrémgyártó cégnek, a Ben&Jerry's-nek is, amelyben egy svájci étterem tulajdonosának példáját mutatták be.

Hans Locher nemrég bejelentette, hogy vendéglőjében a levesekhez és szószokhoz csupán 25 százalékban tesz tehéntejet, a többit anyatejjel pótolja. A férfi a környező településeken hirdet és valamivel több mint ezer forintnak megfelelő összeget kínál a szoptatós anyáknak 400 milliliternyi tejért.

"A tehéntej használni a jégkrémekben veszélyezteti a fogyasztók egészségét. A tejtermékek fogyasztása kapcsolatba hozható a fiatalkori diabétesz, a különféle allergiák, a székrekedés, az elhízottság, a prosztata- és petefészekrák kialakulásával" - írta Tracy Reiman, a PETA egyik vezetője.

"Az állatoknak is jó lenne, ha anyatejet használnánk. Mint minden emlős, a tehenek is csak a terhesség ideje alatt és után termelnek tejet, így kilenchavonta mesterséges megtermékenyítésen esnek át" - folytatta az állatvédő.

A megkeresett cég - bár alapítói lelkes környezetvédők hírében állnak, finoman elutasították a kezdeményezést. "Üdvözöljük a szervezet újszerű megközelítést arra nézve, hogy felhívják a figyelmet a témára, de úgy gondoljuk, a legjobb, ha az anyatejet a gyermekek táplálására használják" - állt a válaszban.

A jégkrémgyártók, talán, ha szeretnének se tudnának átállni az anyatejes receptek megvalósítására a forráshiány miatt. Arról pedig, hogy a tehéntej-termékek egészségesek-e, újra fellángoltak a viták.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×