Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy igazán rosszul sikerült hazaút

Elsodort egy fiatal nőt, továbbhajtott, majd villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi vezetője Szatymazon szombatra virradóra; a gépkocsiban utazó öt fiatal elmenekült a helyszínről - közölte a rendőrség. Később valamennyiüket előállították.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elsődleges adatok szerint a fiatalok hazafelé indultak Szegedre egy diszkóból, amikor Szatymazon autójuk tükrével elsodortak egy nőt. Segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak, de néhány méterrel arrébb nekimentek egy villanyoszlopnak.

A balesetben könnyebben megsérült nő odament a fiatalokhoz, hogy felelősségre vonja őket, de azok elszaladtak.

A rendőrök a balesetet követő néhány órán belül mind az öt fiatal személyazonosságát megállapították és előállították őket. Az elsődleges vizsgálatok szerint a sofőr ittasan vezetett - mondta a szóvivő.

A helyszínelés ideje alatt autólopásról érkezett bejelentés a rendőrségre. Kiderült, hogy a segítségnyújtás nélkül távozó autó sofőrje telefonált, így próbálta elterelni magáról a gyanút.

A Szegedi Rendőrkapitányság ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást. A valótlan feljelentést tevő fiatalember ellen hatóság félrevezetése miatt is eljárás indulhat.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×