Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem vallanak az amstetteni rém gyerekei

Lánya, Elisabeth már vallomást tett, elmondta, hogyan bánt vele a médiában amstetteni rémként emlegetett Josef Fritzl, ám úgy tűnik, gyerekei nem követik a példáját. A hírek szerint legalábbis így döntött a két legidősebb, a 19 éves Kerstin és a 18 éves Stefan, akiknek szavai megerősíthették volna a vádat.

"Még nem tűztük ki a két legnagyobb gyerek meghallgatásának pontos időpontját, és most úgy tűnik, eldöntötték, élnek a jogukkal és nem válaszolnak a hatóságok kérdéseire, illetve nem tesznek vallomást apjuk ellen" - mondta az ügyészség szóvivője, Gerhard Sedlacek.

Bár a hatóságok nem hozták nyilvánosságra Elisabeth Fritzl vallomásának tartalmát, valószínű, hogy a nő nemi és fizikai erőszakkal, valamint azzal vádolja apját, hogy miatta halt meg egyik kisfia. A gyerek három nappal születése után hunyt el, holttestét a gyanú szerint Josef Friztl a kazánba dobta és elégette.

Maga Fritzl, a 73 éves, nyugdíjas mérnök részleges beismerő vallomást tett; emberölés, erőszak, zaklatás, a személyes szabadság megsértése, valamint vérfertőzés miatt emelhetnek ellene vádat. Az ügyészek szerint az első két vádpontot nagyon nehéz lesz bizonyítani, hiszen nincs rá orvosszakértői bizonyíték: emiatt lenne nagy szükség Kerstin és Stefan Fritzl vallomására.

Amennyiben nem nyilatkoznak, apjuknak - egyben nagyapjuknak - valószínűleg 10 évet kell majd börtönben tölteniük. Az osztrák büntetőjog ugyanis nem ismeri a halmazati büntetés fogalmát: Fritzl csak azért a tettéért ül majd, amelyért a legnagyobb büntetés szabható ki rá.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×