Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.62
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

"Sosem láttam ennyire kegyetlenül összeszurkált holttesteket"

Egyelőre értetlenül állnak a hatóságok az egész Londont megrázó bűntény előtt, amelyben különös kegyetlenséggel meggyilkoltak két francia diákot. A rendőrök többféle elméletet állítottak fel, de még nem jutottak közelebb a megoldáshoz.

A két tehetséges francia diák, Laurent Bonomo és Gabriel Ferez azért érkezett a londoni Imperial College-ba, hogy elmélyítse tudását. Bonomo a fertőző betegségekről tanult, Ferez pedig a környezetbarát energiaforrások területén kutatott. A három hónapos ösztöndíj júliussal ért volna véget.

Mindketten a közép-franciaországi Clermont-Ferrand Polytech mesterképzésére jártak, és a legígéretesebb, legtehetségesebb diákok közé sorolták őket, a hallgatói közösség megbecsült tagjai voltak. Bonomo, aki már eljegyezte a barátnőjét, a hallgatói önkormányzat elnöki tisztét is megpályázta.

A két barát májusban érkezett Londonba, és július végén tértek volna haza családjukhoz. Azonban a 23 éves fiatalokra vasárnap reggel holtan találtak rá dél-londoni lakásukban. A gyilkos mintegy 200 késszúrással bánt el Bonomoval, és 50-szer mártotta bele kését Ferezbe. Az áldozatok már az első szúrások után holtan eshettek össze. A gyilkos ezt követően gyúlékony anyagot locsolt szét a lakásban.

A nyomozók azt mondták: a legkegyetlenebb gyilkossággal állnak szemben, amit valaha is láttak. Õrült, brutális támadás volt, sosem láttam ennyire kegyetlenül összeszurkált holttesteket - mondta Mick Duthie felügyelő, egy minősített ügyekkel foglalkozó nyomozócsoport vezetője. Az elkövetők megtalálásához kérik a nyilvánosság segítségét is. Mindenki ezen az ügyön dolgozik - mondta a felügyelő.

Eddig még senki sem talált magyarázatot az ügyre. Talán egy félresikerült rablás fordulhatott tragédiába, esetleg rituális gyilkosság történt, de az is lehet, hogy egy ismeretlen idegen keze van a dologban.

A szomszédok félnek, van, aki nem mer otthon aludni. Eleinte azt gondolták, tűz ütött ki a fiúk lakásában. Még be is kiabáltak az épületbe, hátha benn ragadt valaki, de nem kaptak választ.

Titokzatos, fehér pszichopata

Mick Duthie a Scotland Yard sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: elképzelésük sincs, mi lehetett a gyilkos indítéka. Azt tudni lehet, hogy hat nappal a gyilkosság előtt ellopták Bonomo laptopját, és ezt bejelentette a rendőrségen is. A tolvaj talán visszatért, és meglepte a két diákot.

Azt nem tudják, vajon mindkét diák otthon volt-e a gyilkos érkezésekor. Talán Bonomo azt hitte, a barátja érkezett meg, és ajtónyitás után nem tudott elég gyorsan reagálni a meglepetéstől. Közben Ferez is megérkezhetett, és ekkor támadhatotta meg a gyilkos. Ez a változat megmagyarázná, hogyan sikerült elbánni egyszerre két, jó erőben lévő, fiatal férfival.

Egyikük biztosan, de az is lehet, hogy mindkettejük a számítógépen játszott, amikor megtámadták. A hatóságok most a toxikológiai tesztekre várnak, hátha kiderül, hogy drogot fogyasztottak a fiúk.

Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a lakás korábbi tulajdonosa, lakója tért vissza a helyszínre. Mindenesetre többen látták, amint egy fehér férfi elfut a helyszínről. Az elkövető nem professzionális gyilkos, lehet, hogy pszichopata volt - vélik a nyomozók.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×