Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szeretőt tartott, börtön vár a csendőrre

Szégyent hozott a testületre, így négy hónapra lecsuknak egy olasz csendőrt, aki azzal ártott a csendőrség jó hírének, hogy szeretőt tartott, és ez ráadásul ki is derült.

Helybenhagyta az olasz legfelsőbb bíróság azt a korábbi ítéletet, amelynek értelmében négy hónapra börtönbe kell vonulnia egy olasz csendőrnek.

A férfi bűne, hogy szeretőt tartott, ami kiderült, ezzel pedig szégyent hozott az Arma dei Carabinierire, azaz a csendőrségre. Ráadásul, amikor felettese felszólította, hogy hagyja el az egyébként ugyancsak házas nőt, azzal fenyegetőzött, hogy hozzávág egy asztalt.

A testület döntésében kimondta: a csendőröknek mindig "példamutatóan kell viselkedniük", és "nem szabad rontaniuk a fegyveres erők hitelét házasságon kívüli kapcsolatok fenntartásával".

A Carabinieri évszázados hagyományra visszatekintő szervezet, 1815-ben, I. Viktor Emmanuel szárd-piemonti király uralkodása alatt jött létre, tagjai jelentős szerepet játszottak az olasz egység kialakulásában is. A szervezet mottója "Nei Secoli Fedele", vagyis "Hűség az évszázadokon át", ám leggyakrabban "Mindig hűségesen"-nek fordítják.

Alárendeltsége kettős, szervezeti ügyekben a Védelmi Minisztériumnak, szolgálati ügyekben a Belügyminisztériumnak van alárendelve. A szárazföldi haderő, a haditengerészet és a légierő mellett negyedik fegyvernemnek is szokás nevezni, tagjai több fegyveres konfliktusban vesznek részt, Koszovóban, Afganisztánban és Irakban békefenntartóként szolgáltak.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×