Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Pokollá változott az üdülőparadicsom

Néhány napon belül több brit nőt erőszakoltak meg a spanyol üdülőszigeteken, Mallorcán, illetve Ibizán.

A nyaralók paradicsoma igazi pokollá változott: az elmúlt napokban folyamatosan érkeznek arról a hírek Mallorcáról és Ibizáról, hogy nőket késelnek és erőszakolnak meg.

Mindegyik áldozat brit nő, a rendőrség pedig már letartóztatott néhány gyanúsítottat, akik közül az egyik szintén brit.

Az egyik áldozat a brit Sunnak nyilatkozva mesélte el az átélt borzalmakat. A 21 éves Cheryl Maddisont mallorcai apartmanjában támadta le egy férfi, aki megkéselte és megerőszakolta a nőt. Elmondta: a férfi annyira fojtogatta, hogy elájult. Amikor a padlón vérben fekve magához tért, égető fájdalmat érzett a mellkasában, és alig tudott lélegezni. Észrevette, hogy a mellkasából folyik a vér, és sikoltani kezdett.

Brutális támadója azonban még a lakásban volt, és újra kést ragadt. A nőnek úgy sikerült megmenekülnie, hogy miután a férfi megszúrta a nyakán, halottnak tettette magát.

Nem ő az egyedüli áldozat Mallorcán, ahol nemrég egy 17 éves lányt is megtámadtak egy diszkónál. A spanyol rendőrség az eset kapcsán már őrizetbe vett egy brit férfit, aki a gyanú szerint egy szűk sikátorba tuszkolta a lányt, és megerőszakolta.

Ibiza szigetén is történtek ezekhez hasonló bűncselekmények. Egy brit nő például hétfőn arról számolt be a rendőrségnek, hogy egy szálloda portása erőszakolta meg, miután kikérte szobája kulcsát. Egy másik nőt pedig állítólag 2 argentin fiatal erőszakolt meg.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×