Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Öt férjét tehette el láb alól a Fekete Özvegy

Öt férje megöletésével, illetve megölésével gyanúsít a rendőrség egy 76 amerikai nőt. A nyomozók szerint Betty Neumar tavaly októberben tette el láb alól utolsó házastársát.

Bérgyilkost fogadott fel, hogy megölesse férjét, Harold Gentryt - ezzel gyanúsítják Betty Neumart, akit le is tartóztattak a rendőrök, miután új bizonyítékokat találtak az 1986-os ügyben.

Akkoriban az asszony 36 hitelkártyájával több tízezer dolláros adósságba verte magát, és az adatok szerint több embert is megkért arra, hogy tegye el láb alól akkori párját. Amint a férje - egy fejlövés következtében - elhunyt, a nő felmarkolta az életbiztosítása összegét és továbbállt.

Nem Harold Gentry volt a nő egyetlen férje, aki gyanús körülmények között hunyt el: további három párját temette el, akik közül kettővel ugyancsak lövés végzett.

A nyomozók most az idős asszony tavaly elhunyt férje, John Neumar maradványait vizsgálják. A hivatalos dokumentumok szerint a férfival szepszis végzett tavaly októberben, a rendőrök szerint azonban lehetséges, hogy a férfi arzénmérgezés miatt halt meg, aminek tünetei hasonlóak a fertőzéséhez.

Különös, hogy Betty Neumar milyen gyorsan intézkedett párja hamvasztásáról és temetéséről: az ifjabb John Neumarnak sokáig arról sem volt tudomása, hogy apja eltávozott az élők sorából.

"Nem hívott fel, hogy elmondja, beteg, vagy ilyesmi; az újságból tudtam meg, hogy az apám meghalt. A felesége elhamvasztatta, mielőtt megnézhettem volna" - mondta a férfi.

A rendőrséget Neumar bátyja győzte meg arról, hogy újra ki kell vizsgálni a férfi halálát, mivel a neje gyanúsan viselkedett. Al Neumar szerint a nő akkor bukott le, amikor képtelen volt érzelmeket erőltetni magára. "Ha láttam volna egy könnycseppet a szemében, vagy, ha megkérdezte volna, miért ölhette meg valaki a párját, sosem fogok gyanút" - magyarázta a báty.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×