Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem volt cinkosa az amstetteni rémnek

Josef Fritzl, aki 24 évig tartotta fogva lányát az otthonukban kialakított cellában, egyedül követte el rémtetteit - állítja az osztrák rendőrség.

Gerhard Sedlacek osztrák ügyész kijelentette: Josef Fritzlnek nem volt tettestársa, vagyis teljesen egyedül követte el lányával szemben a szörnyűségeket.

A most 73 éves férfi 24 évvel ezelőtt a háza pincéjében kialakított cellához csalta lányát, akit bezárt, és fogva tartott. A több mint 2 évtized alatt számtalanszor megerőszakolta lányát, akitől 7 gyereke születetett.

A borzalmas rémtett napvilágra kerülése óta a nyomozók állítják: nem utal jel arra, hogy bárki is segített volna Fritzlnek. Ennek ellenére sokan úgy vélik, hogy a férfi tettestárs nélkül nem tudta ilyen hosszú időn keresztül bezárva tartani lányát.

Az ügyész elmondta: törvényszéki szakértők még mindig vizsgálják a föld alatti ablaktalan rejtekhelyet, ahol Elisabeth Fritzl és 3 gyereke élt hosszú éveken át.

Nemrég kiderült, hogy Fritzl összesen 8 ajtóval zárta el lányát a külvilágtól. Hármat elektronikus kód nyitott, az egyik pedig több fél tonnát nyomott - többek között ezért is következtettek arra, hogy a nehéz szerkezetet nem tudta egyedül mozgatni. Pedig Fritzl bevallotta: nem volt külső segítsége.

A nyomozók elmondták azt is, hogy a szexőrült férfi arra kényszerítette fogvatartottai, hogy újabb helyiségek építésével segítsenek kibővíteni a cellát, amelyben raboskodtak.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×