Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Elképedt nomádok segítettek a Szojuz legénységén

Igencsak elképedt nomádok érkeztek elsőként a kazah sztyeppén a Szojuz TMA-11 űrhajó rendhagyó módon földet ért űrkabinjához és segítettek a három fős személyzeten.

"Már attól is meghökkenhettek, hogy tűzgömb érkezik az égből, hát még hogy belőle kikecmereg egy fehér valami" - mondta egy tévéinterjúban Ji Szo Jeon, a dél-koreai űrhajósnő.

A "valami" Jurij Malencsenko orosz űrhajós volt, aki maga mászott ki az űrkabinból az április 19-i landoláskor.

"A nomádok először úgy néztek ránk, mint majmokra a ketrecükben, és hamarosan már mintegy ötvenen csoportosultak körülöttünk. Aztán megértették, hogy segítségre szorulunk, és ők támogattak ki minket a kabinból" - folytatta beszámolóját a 29 éves dél-koreai nő.

"Elvonszoltak minket az árnyékba, majd kérésünkre néhányan bemásztak a kabinba a műholdas telefonunkért. Azért kértük erre őket, mert alacsonyabb a testfelépítésük. Éppen összeszerelni készültünk a telefont, amikor a távolban felbukkant az értünk küldött repülő" - mondta.

Az űrkabin műszaki gondok miatt 480 kilométerrel letért pályájáról és ezért landolt a kazah sztyeppén.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×