Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Huszonnégy éven át tartotta pincében a lányát

A rendőrség gyanúja szerint huszonnégy éven át tartotta pincébe bezárva a lányát egy idős osztrák férfi, akiről a hatóságok feltételezik, hogy vérfertőzést is elkövetett.

Az ORF osztrák rádió úgy tudja, hogy a most negyvenkét éves nőnek négy gyereke is született az apjától. Az egyiküket, egy tizenkilenc éves, súlyosan beteg lányt az alsó-ausztriai Amstetten kórházában ápolják, napok óta életveszélyes állapotban van. Az anya jelenleg pszichológiai kezelés alatt áll.

A hatóságok széles körű nyomozást indítottak az eset felgöngyölítésére, egyebek között DNS-vizsgálatot is végeznek, hogy egyértelmű bizonyítékot szerezzenek az állítólagos vérfertőzésről. Az alsó-ausztriai rendőrség képviselője vasárnap úgy nyilatkozott, hogy egyelőre még csak gyanúról van szó.

A részleteiben még homályos, de az eddigi információk alapján szörnyű esetre annak nyomán derült fény, hogy a tizenkilenc éves lányt a múlt héten súlyos állapotban beszállították az amstetteni kórház intenzív osztályára. A nagyszülei - vagy ha a vádak beigazolódnak: saját apja - házának a kapuja előtt találtak rá. Eszméletlenük feküdt ott, csonttá soványodva. Azóta mélyaltatásban tartják.

A hatóságok a kezelés érdekében keresni kezdték az anyát, így jutottak el a negyvenkét éves nőhöz és "családjához". Az anya valamikor Amstettenben dolgozott pincérnőként, de huszonnégy évvel ezelőtt nyoma veszett: azóta semmit sem tudtak róla.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×