Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lemondhat az olimpiáról a verekedő úszó

Kitették az olimpiára készülő ausztrál úszóválogatottból Nick D'Arcyt, miután vádat emeltek ellene.

A 200 méter pillangón az ausztráliai olimpiai válogatót megnyerő, így pekingi indulási jogot szerző 21 éves sportolót március végén azzal vádolták meg, hogy egy vita végén összeverekedett egy csapattársával, Simon Cowleyval. A hátúszásban a Nemzetközösségi Játékokon korábban három aranyérmet szerző Cowley súlyos sérüléseket és arctörést szenvedett.

Néhány nappal később egy másik ausztrál úszó, Tim Peach állította azt, hogy megverte Nick Darcy.

Az ügyben a rendőrség nyomozást indított. A verekedéssel vádolt úszót őrizetbe vették, de szabadlábon védekezhet a jövő hétfői tárgyaláson.

Nick D'Arcy az olimpiai részvételről is lemondhat, ugyanis maga az ausztrál ötkarikás testület elnöke döntött arról, hogy nem utazhat Pekingbe.

Az úszó edzője, Brain Stehr szerint mindez a tehetséges versenyző karrierjének a végét is jelentheti. "Kétlem, hogy újra úszni fog" - mondta a tréner.

Nick D'Arcy a döntés ellen a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezhet.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×