Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem vicc: a teljes megtakarítást kidobta az ablakon

Kétségbeesett az a kínai pár, akiknek a hároméves lánya a család teljes megtakarítását kidobta az ablakon.

A gyermek a család 17. emeleti bérelt lakásának ablakán dobott ki nagyjából 250 ezer forintnak megfelelő összeget, mialatt a szülei aludtak.

Édesanyja elmondta: amikor felébredt, látta hogy a gyermek már nem feküdt mellette az ágyban. Az asszony ezután nyitva találta a pénztárcáját, amelyből hiányzott az összeg.

Azonnal faggatni kezdte a lányát arról, hogy mi történt, eközben pedig meglátott néhány bankjegyet az ablakpárkányon.

Az épület aljában lévő étterem tulajdonosa később elmondta: egyszer csak pénz kezdett hullani az égből, a járókelők pedig azonnal rávetették magukat a bankjegyekre.

A család most a csodában reménykedik: azt várják, hogy az emberek majd visszahozzák nekik a gyermekük által kiszórt pénzt. Azóta az ablakuk elé kifeszítettek egy dróthálót.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×