Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Súlyos baleset Hajdú-Bihar és Fejér megyében

Debrecen határában heten sérültek meg, amikor hat jármű ütközött a 4-es számú főúton. Székesfehérváron négyen sérültek meg egy balesetben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője elmondta: Debrecen közelében, a hajdúszováti leágazásnál három személygépkocsi és három kisteherautó rohant egymásba.

Ványi Lajos Zoltán közölte: a mentők a két súlyos és a négy könnyebb sérültet helikopterrel és mentőautókkal a debreceni Kenézy Gyula Kórház vitték, egy sérültet pedig a helyszínen láttak el.

Székesfehérváron, a 8-as főúton két személyautó frontálisan ütközött, a mentők két embert életveszélyes, kettőt súlyos sérülésekkel, egy csecsemőt pedig kivizsgálásra szállítottak kórházba.

Az életveszélyes állapotban lévő sofőröket tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, egyiküket mentőhelikopter vitte kórházba.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×