Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Nemkívánatos lett Bahreinben a szadomazo orgia főszereplője

Nem vesz részt a hétvégén megrendezésre kerülő Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Max Mosley versenyigazgató, mert túlságosan leterhelik a magánéletével kapcsolatos botrányok elrendezése - mondja az érintett. A Times brit napilap azonban úgy tudja: a férfi nemkívánatos személlyé vált, miután az a vád érte, hogy szadomazo orgia céljából, náci koncentrációs táborokat felidéző jeleneteket rendezett prostituáltakkal londoni lakásán.

Mosley, aki egyben a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke is, jelenlegi is küzd, hogy megvédje karrierjét. Barátainak azt mondta: nem tud jelen lenni a hétvégi versenyen, az idejét ugyanis az ügyvédjeivel tölti, és próbálja visszaverni a magánéletét érintő vádakat.

A Times azonban úgy tudja, hogy Bahrain koronahercege, Salmlan Bin Hamad Al-Halifa sejk levélben tájékoztatta Mosleyt, hogy nem látnák szívesen a sivatagi városban.

A levél szerint a koronaherceg sajnálattal értesült a történtekről, és feltételezi, hogy mindezek után Mosley mérlegeli részvételét a versenyen. Mint azt a sejk írta, a nézők és a Bahreini Királyság számára is az a legfontosabb, hogy a figyelem a nagydíjra irányuljon, ezért a herceg szerint nem lenne helyes a versenyigazgató jelenléte.

Apja Hitler-rajongó volt

Max Mosley apja az a Hitler-rajongó Oswald Mosley volt, aki az 1930-as években feketeinges fasiszta mozgalmat szervezett Angliában, szerencsére nem sok sikerrel. Õ maga 67 éves multimilliomos, korábban praktizáló ügyvéd, két gyermekes apa, és Monaco-ban él, de Londonban is van egy magyar pénzben 700 millió forintot érő lakása az elegáns Chelsea városnegyedben.

Itt kínzókamrát építtetett és ebben szexjátékokat rendez prostituáltakkal. Az egyik öt órán át tartó szex-színjátékról videófelvétel készült, ezt kaparintotta meg a szenzációhajhász vasárnapi bulvárlap, a News of the World, amely legutóbbi számában két oldalon át tette közzé képekkel illusztrált riportját.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×